Őrizetbe vették Demszky tanácsadóját a BKV-botrány miatt

Vágólapra másolva!
Újabb embereket gyanúsított meg a rendőrség a BKV-ügyben, köztük van Demszky Gábor főpolgármester egyik legközelebbi tanácsadója, akit hűtlen kezelésre való felbujtás miatt őrizetbe is vettek. Az új gyanúsítottak között van a BKV igazgatóságának korábbi elnöke - aki SZDSZ-es fővárosi képviselő is volt korábban -, egy főosztályvezető és a korábbi vezérigazgató-helyettes is. Ezzel a fordulattal az eddig főként az MSZP-re árnyékot vető BKV-botrány kínossá vált az SZDSZ számára is.
Vágólapra másolva!

Szerdán újabb embereket gyanúsított meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Gazdaságvédelmi Főosztálya a BKV-val kapcsolatos büntetőeljárásban - közölte a rendőrség. Szerdán hallgatták ki őket, ezzel párhuzamosan több helyen házkutatást tartottak.

A gyanúsítottak között van Mesterházy Ernő, Demszky Gábor főpolgármester egyik közeli tanácsadója. A vagyonos üzletemberből lett tanácsadót felbujtóként elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsítják, amiért a rendőrség szerint rávett BKV-s vezetőket előnytelen szerződések megkötésére. Szerda délután közölte a rendőrség, hogy Mesterházyt a kihallgatás után őrizetbe vették. Az MTI úgy tudja, a gyanúsítás ellen a főtanácsadó panasszal élt.

Demszky környezetében az [origo]-val azt közölték, hogy egyelőre nem kaptak semmilyen megkeresést az ügyben, és nem is értesültek arról, hogy valóban a tanácsadó a gyanúsított. Mesterházy Ernő városházi titkárságán azt közölték, hogy semmilyen kérdésünkre nem válaszolnak.

A Főpolgármesteri Hivatal Sajtóirodája megerősítette, hogy a BRFK nyomozói szerdán házkutatást tartottak a hivatal egyik irodájában, "az egykori Kormányzati Koordinációs Központ helyiségében". Hozzátették, a főváros vezetése a sajtóból értesült arról, hogy újabb gyanúsítások történtek a BKV-s nyomozásban, de a gyanúsítottak személyéről "nem kapott tájékoztatást a Főpolgármesteri Hivatal". Mint írták, minden segítséget megadnak a rendőrségnek.

Egy közeli bizalmas

Az [origo] 2008-ban közölt portrét a tanácsadóról, és akkor ismerői úgy írták le, mint Demszky egyik legközelebbi bizalmasát, aki személyes ügyekben is kisegíti a főpolgármestert. Mesterházy Ernő emellett aktív a politikában is, az SZDSZ hatalmai harcainak egyik háttérszereplője volt. A portrét itt találja.

Az eddig inkább a szocialistákhoz kötődő BKV-botrány így már kínosan érintik az SZDSZ-t és a főpolgármestert is. Hagyó Miklós egykori főpolgármester-helyettes kedden jelentette be, hogy az MSZP-vezetők kérésének megfelelően lemond fővárosi közgyűlési mandátumáról, és nem jelölteti magát a tavaszi parlamenti választáson sem. A pártvezetés az után szólította fel erre Hagyót, hogy kiszivárogtak olyan hírek, hogy a BKV-botrány eddigi gyanúsítottjai terhelő vallomást tettek rá. Hagyó tagadja, hogy bármilyen tisztességtelenséget követett volna el.

Demszky szerint nem is beszéltek a BKV-ról

Demszky Gábor a Független Hírügynökségnek azt mondta, nincs konkrét információja arról, mivel gyanúsították meg tanácsadóját, Mesterházy Ernőt a BKV-s nyomozásban. Mint mondta, fővárosi nagyprojektekben segített neki, megbeszéléseiken el sem hangzott a BKV szó, ezért nem tudja, hogyan került a közlekedési társaságnál tavaly kipattant ügyekbe Mesterházy. Hozzátette, a tanácsadó ingyen dolgozott neki, "vagyonos ember, megengedhette magának".

A főpolgármester emlékeztetett arra, hogy tavaly augusztusban kérte Kocsis István BKV-vezérigazgatót, tegyen feljelentést, és támogatta a BKV gyanús ügyeinek felgöngyölítését. "Az a cél, hogy aki bűnös, az megbűnhődjön, de örülne annak, ha az derülne ki, Mesterházy Ernő ártatlan" - mondta.

A főpolgármester szerdán a Klubrádióban azt nyilatkozta, nem tudja elképzelni, hogy meggyanúsítanák a BKV-botránnyal összefüggésben. Hozzátette, ha a rendőrség a segítségét kérné, természetesen együtt fog működni velük.

Gyanúsított a BKV korábbi vezetője

Meggyanúsították a rendőrök az igazgatóság egykori elnökét, Tóthfalusi György korábbi SZDSZ-es fővárosi képviselőt, akit szintén felbujtóként elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsítanak. A férfit szintén azzal gyanúsítják, hogy a BKV igazgatóságának egykori elnökeként BKV-s vezetőket bírt rá kötelességük megszegésére. A nyomozók a férfi városházán lévő irodájában házkutatást hajtanak végre - olvasható a közleményben.

Tóthfalusi György korábban együtt szerepelt több cégben is Mesterházyval, és az ő közvetítésével került rá az SZDSZ önkormányzati választási listájára is 2002-ben. A következő négy évben tagja volt a párt fővárosi frakciójának, majd ez után lett a BKV igazgatóságának elnöke.

Újabb gyanúsítások

A rendőrségi közlemény szerint Regőczy Miklós, a BKV egykori értékesítési és kommunikációs vezérigazgató-helyettese és Z. Tibor, mint a BKV egykori főosztályvezetője megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy a közlekedési társaság veszteséges működése ellenére "a BKV nevében szükségtelen és indokolatlan kommunikációs szolgáltatásokra" kötöttek szerződéseket. Regőczyt és Z. Tibort szerdán délután őrizetbe vették.

A rendőrség szerint a vállalkozói és megbízási szerződések megkötésével és ezek alapján teljesítések igazolásával megszegték vagyonkezelési kötelezettségüket. Ezért Regőczy Miklóst hűtlen kezelés bűntettével, Z. Tibort bűnsegédként elkövetett hűtlen kezelés bűntettével gyanúsítják, mindkettejüket kihallgatták már a rendőrök. A közlemény szerint Regőczy Miklós tevékenységével 12 céggel kapcsolatban mintegy 81 millió forint, Z. Tibor 6 céggel kapcsolatban több mint 30 millió forint vagyoni hátrányt okozott a közlekedési társaságnak.

Hűtlen kezeléssel is gyanúsítják Hagyó egykori munkatársát

A nyomozók közben ismét kihallgatták gyanúsítottként H. Évát, akit szintén hűtlen kezeléssel gyanúsítanak. A rendőrök szerint a nő "szándékosan rábírta" a BKV vezetőit, hogy "szükségtelen és indokolatlan szolgáltatásokra" kössenek szerződéseket. H. Éva a gyanú szerint 12 céggel kapcsolatban mintegy 81 millió forint vagyoni hátrányt okozott a BKV-nak. H. Évát - aki korábban Hagyó Miklós akkori főpolgármester-helyettes munkatársa volt - január elején már meggyanúsította a rendőrség, amiért 2008. február 1. és 2009. szeptember 18. között úgy vett fel a BKV-tól összesen 24 millió forint munkabért, prémiumot és jutalmat, hogy azért ténylegesen nem végzett munkát.

Szerda délelőtt a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki M. Lászlót is, akit bűnsegédként elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsítanak. A férfi egy kommunikációs betéti társaság vezetőjeként "szándékosan segítséget nyújtott" a BKV vezetőinek a vagyonkezelési kötelezettségük megszegésében, és így mintegy 27 millió forint vagyoni hátrányt okozott a közlekedési társaságnak.