Gyilkosság miatt feljelentést tett Párizsban Ophélie apja

Vágólapra másolva!
Ismeretlen tettes ellen feljelentést tett Párizsban a Budapesten tavaly februárban holtan talált francia lány, Ophélie Bretnacher apja. A magyar nyomozás korábban azt állapította meg, hogy nem volt idegenkezűség, a lány halálát fulladás okozta.
Vágólapra másolva!

Emberrablás és szándékos emberölés gyanújával feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a párizsi ügyészségen a Budapesten tavaly eltűnt, majd két hónappal később a Dunában megtalált francia diáklány, Ophélie Bretnacher apja - írták szerdán a francia napilapok.

Franciaországban a család feljelentése nyomán több mint egy éve folyik emberrablás gyanújával előzetes bűnügyi eljárás. Francis Bretnacher, a lány apja szerint azonban "egy éve semmi nem történik". "Az az érzésünk, hogy a nyomozás nem haladt, amióta a holttestet megtalálták. Ahhoz, hogy hozzáférjünk a dokumentumokhoz és újrainduljon a nyomozás, nem volt más megoldás, mint a feljelentés" - mondta az apa.

Ophélie Bretnacher ösztöndíjjal tanult Magyarországon. A 22 éves lányt utoljára 2008. december 4-én éjjel egy szórakozóhelyen látták, ahonnan haza indult. Kézitáskáját, benne személyazonossági irataival és mobiltelefonjával a Lánchídon találták meg eltűnése éjszakáján. A térfigyelő kamerák által rögzített utolsó felvételek, amelyeken látható a lány, éjjel háromnegyed háromkor készültek a Roosevelt térnél. Holttestére tavaly február 12-én hajósok találtak rá a Duna XXI. kerületi szakaszán. Az elsődleges igazságügyi orvos szakértői vélemény alapján a nő halálát fulladás okozta, idegenkezűségre, bűncselekményre utaló nyom nem merült fel. A lány holttestét tavaly márciusban adták ki Franciaországnak, ahol újabb boncolást végeztek el, és ismét megállapították, hogy a halált fulladás okozta.