Még gondolkodik a Fidesz a képviselői gyászpénzen

Vágólapra másolva!
Sem igent, sem nemet nem mond a Fidesz a képviselői gyászpénz bevezetéséről szóló szocialista indítványra. Az ellenzéki párt később, a parlamenti vitában alakítja ki álláspontját arról, járjon-e az elhunyt országgyűlési képviselők hozzátartozóinak hathavi illetmény.
Vágólapra másolva!

"A Fidesz később, a parlamenti vita során alakítja ki álláspontját a témában" - ezt válaszolta a Fidesz sajtóosztálya az [origo]-nak arra a kérdésre, hogyan vélekednek az MSZP által javasolt képviselői gyászpénzről. Az ellenzéki párt ezzel nem utasította el a javaslatot, de kérésünk ellenére részletesen nem fejtették ki, támogathatónak tartják-e a szocialista indítványt és ha igen, akkor milyen formában.

Január végén az MSZP-s Géczi József Alajos nyújtotta be a törvénymódosítást, amely szerint egy országgyűlési képviselő halála esetén özvegyét vagy örökösét a képviselő hathavi tiszteletdíjának megfelelő összegű juttatás illetné meg (erről részletesebben itt olvashat). A mostani parlamenti ciklusban hét képviselő hunyt el, közülük ketten, a KDNP-s Kuzma László és a szocialista Paizs József idén januárban.

Géczi az [origo]-nak korábban azt mondta: tisztában van azzal, hogy kétséges, rábólint-e az Országgyűlés a beadványra. Az országgyűlési képviselők javadalmazásáról szóló törvény módosításához ugyanis az alkotmány értelmében kétharmados szavazati arány kell.