Függetlenként indul az exfideszes Nógrádi László

Vágólapra másolva!
12 év után nem fideszes jelöltként, hanem függetlenként indul a választásokon Nógrádi László. A parlamenti képviselő és Lenti város polgármestere ezt azzal indokolta: nem akar kisvárosi "politikai hangadók" bábuja lenni.
Vágólapra másolva!

Független jelöltként indul az országgyűlési választásokon Zala megye 4-es számú választókerületében Nógrádi László, aki 12 éve a Fidesz-KDNP parlamenti képviselője és nyolc éve Lenti polgármestere.

Nógrádi László pénteken közölte: döntését sok szempont mérlegelése előzte meg, "többek között a jelölés során máig is tisztázatlan körülmények".

A képviselő elmondta: felmerült benne az a kérdés, szabad-e hagyni, hogy budapesti emberek, kisvárosi "politikai hangadók" fondorlatos módon tologatva bábuikat a sakktáblán, döntsenek el fontos játszmákat, és kézben tartva emberi sorsokat tereljék rendre az eseményeket számukra kedvező mederbe". A "bábu szerepét nem tudom és nem is akarom felvállalni" - fogalmazott a politikus.