Az MSZP-nek és a Jobbiknak nem tetszett - reakciók az Orbán-beszédre

Vágólapra másolva!
Az MSZP kormányfőjelöltje szerint kevés volt a tartalom Orbán Viktor országértékelő beszédében, az MDF szerint a legnagyobb ellenzéki párt tovább titkolózik. A Jobbik maszatoló és ideologizáló kampánybeszédnek nevezte Orbán évértékelőjét. Politikusi reakciók a Fidesz-elnök beszédére.
Vágólapra másolva!

Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje szerint az évértékelőt sok beszéd és kevés tartalom jellemezte. Mesterházy sajtótájékoztatót tartott a beszédről, ahol azt mondta: szerinte Orbán úgy beszélt, mintha attól félne, hogy lehúzzák a Fidesz listájáról, ha túl sok konkrétumot árul el pártja programjáról.

A Fidesszel szorosan együttműködő KDNP "reményteljes ország reményteljes kormányfőjelöltjének" nevezte Orbánt. Halász Zsuzsa pártszóvivő szerint "aki ezek után azt állítja, hogy a Fidesz-KDNP frakciószövetségnek nincs programja, az süket".

Az MDF szerint az eddigiekhez hasonlóan a Fidesz és Orbán nem volt hajlandó semmit elárulni abból, mit is akar a párt kormányra kerülve. Kerék-Bárczy Szabolcs, az párt szóvivője szerint a magyar kapitalizmus nem a piac túlhatalma miatt működik rosszul - ahogy Orbán állította -, hanem azért, mert "az a politika, amelyet Orbán Viktor és a Fidesz is képvisel, túlzottan rátelepedett a gazdaságra". Szerinte a Fidesz éppen azokat a független pénzügyi intézményeket akarja maga alá gyűrni, mint a Magyar Nemzeti Bank vagy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, amelyek "jelentősen csökkentették annak a magatartásnak a hatását, amely Magyarországot csődközeli állapotba sodorta".

Vona szerint Orbán plasztikai sebész

"Orbán Viktor évértékelőjében egy maszatoló, ideologizáló, minden konkrétumot nélkülöző kampánybeszédet hallottunk, amely joggal veti fel a kérdést, hogy két hónappal a választás előtt mi is a Fidesz programja, illetve van-e egyáltalán" - reagált Vona Gábor, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje a Fidesz elnökének évértékelő beszédére. (A beszédről bővebben ebben a cikkben olvashat.)

Orbán a beszédében üzent a Jobbiknak, azt mondta a szélsőségeseknek nagy a hangjuk és rázzák az öklüket, de "nincs és nem is lesz erejük, hogy lényeges változást vigyenek végbe", ezért "eltékozolt erőfeszítés" őket támogatni. Vona erre a közleményben úgy reagált, Orbán talán azért tartja a Jobbikot szélsőségesnek, mert a "narancsos gazembereket" is el akarja számoltatni, és mert ők ki merik mondani az igazságot például a multinacionális tőkéről és a cigánybűnözésről.

Vona szerint a közönség csak akkor tapsolt a beszéd közben, amikor Orbán valójában a Jobbik programjából emelt át részeket. Hozzátette, a Fidesz nem képes erős kormányzásra, Orbán pedig program és bátorság híján "csupán plasztikai sebésze lehet Magyarországnak, de betegségének gyógyítója nem".