A Miniszterelnöki Hivatalban kap középvezetői állást Csáky Bernadett, Szilvásy György egykori miniszter felesége, alig másfél hónappal az után, hogy távozott a kancellária szakállamtitkári posztjáról. A kormányszóvivői iroda szerint törvény írta elő, hogy a szakállamtitkárság előtt köztisztviselőként dolgozó Csákynak újra hasonló pozíciót adjanak, és jogszabályok rendelkeztek arról is, hogy ki nem vett szabadsága után pénz jár neki.

A Magyar Közlöny mellékletében jelent meg pénteken az a közlemény, amely szerint köztisztviselői kinevezést kap a Miniszterelnöki Hivatalban Csáky Bernadett, aki tavaly mondott le szakállamtitkári posztjáról a kancellárián. Csáky több mint tíz éve dolgozik a közigazgatásban, ennek során több minisztériumban is megfordult különböző posztokon, de ismertségét részben annak köszönhette, hogy férje Szilvásy György egykori titkosszolgálati miniszter.

Csáky tavaly év végéig a nagy értékű közbeszerzéseket lebonyolító Központi Szolgáltatási Főigazgatóságot felügyelte szakállamtitkárként, most pedig egy ennél jóval alacsonyabb, főosztályvezető-helyettesi posztot kap a kancellária jogi és közigazgatási titkárságon. A kormányszóvivői iroda kérdésünkre közölte, hogy Csáky azért kapott újabb pozíciót, mert a törvény ezt előírja azoknak a szakállamtitkároknak esetében, akik a megbízatás előtt köztisztviselők voltak. Az iroda válaszából kiderül, hogy Csáky megbízatása határozatlan időre szól.

Amikor Csáky távozott a szakállamtitkári posztról, másfél havi illetményének megfelelő összegre volt jogosult, és kifizették számára a ki nem vett szabadságát is - közölte a kormányszóvivői iroda.

Így annak ellenére fizettek neki a ki nem vett szabadságok után, hogy a tavaly áprilisban hivatalba lépett Bajnai-kormány egyik első intézkedése épp az volt, hogy megszüntették a lehetőségét annak, hogy a szabadságmegváltásból olyanok is pénzhez jussanak, akik nem hagyják el az állami szférát, csak pozíciót váltanak (erről részletek itt találhatók). A kormányszóvivői iroda szerint azonban a köztisztviselői posztba visszatérő Csáky esetében törvény írta elő, hogy kifizessék számára a ki nem vett szabadságok után járó pénzt. A MeH honlapján található kimutatás szerint az egykori szakállamtitkár tavaly mintegy 880 ezer forintot kapott szabadságmegváltás címén.