Több mint tíz évre fegyházba küldené Zuschlagot az ügyész

Vágólapra másolva!
Fegyházbüntetést kért az ügyész Zuschlag János egykori szocialista országgyűlési képviselőre kedden. Az ügyész szerint kilenc fiktív szervezet 72 pályázatáról bizonyosodott be, hogy az ezekkel elnyert pénzt törvénytelenül használták fel Zuschlag és társai. Szerinte a Zuschlagék által követett magatartást meg kell bélyegezni a büntetőjog eszközeivel.
Vágólapra másolva!

Fegyházbüntetést kért az ügyészség Zuschlag János korábbi szocialista képviselőre kedden, a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon folyó perben. Német Zsolt ügyész vádbeszédében azt kérte, hogy a fegyházbüntetés hosszát a büntetési tétel - 5-20 év - középmértékéhez közel határozza meg a bíróság.

A közhatalmi funkciót betöltő személyeknek is felelniük kell tevékenységükért, ha bűncselekményt követnek el - mondta vádbeszédében Német Zsolt ügyész, a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon folyó Zuschlag-per keddi tárgyalási napján. Az ügyész szerint a vádlottak által tanúsított magatartás-minta törvénytelen, azt a büntetőjog eszközeivel meg kell bélyegezni.

A per nyolc vádlottja, Zuschlag János vezetésével fiktív civil szervezetekből álló hálózatot épített ki, majd azok pályázatokon nyert pénzéből működtették a Fiatal Baloldal-Ifjú Szocialisták mozgalmát - mondta az ügyész. Kilenc fiktív civil szervezet, 72 pályázata révén jutottak állami forrásokhoz, majd a pénzt törvénytelenül, a pályázattól eltérő célra használták fel - tette hozzá.

"Örökölt szisztéma volt"

Zuschlag tavaly februárban tett vallomást a bíróságon, de előre felsorolta azt is a bírónak, hogy milyen témákról nem kíván beszélni: kijelentette, nem beszél arról a két eljárásról, amelyet a Központi Nyomozó Főügyészség folytatott a rendőri kapcsolatairól. Mint modta, ezek az ügyek államtitkot képeznek, államtitoksértés nélkül ezekről nem beszélhet. A pályázatokról való dönntési folyamatról, vagyis arról sem kívánt beszélni, hogy kinek milyen szerepe volt az elbírálásnál. Azt mondta, erről részben már vallomást tett, de a résztvevők személyes szerepéről nem kíván nyiltkozni.

"Politikai értelemben a vezetőjük voltam" - mondta Zuschlag vádlottársairól, akiket vallomása szerint jellemzően a különféle szocialista ifjúsági szervezetekből, valamint az MSZP frakciója mellett működő ifjúsági munkacsoportból ismeri vádlottársait.

Zuschlag vallomásában elismerte, hogy a perben érintett kilenc szervezet közül négy - az Atlasz Egyesület, az Y-generáció Egyesület, a Vörös Fenyő Egyesület, a XXI. Század Kulturális Egyesület, amelyeknek nem volt önálló tevékenységük - csak a Fiatal Baloldal (FIB), illetve az Ifjú Szocialisták Mozgalma (ISZM) rendezvényeinek finanszírozását szolgálta. Zuschlag szerint 1998 után "elterjedt az a szokás", hogy civil szervezetek segítségével több pénzt lehetett szerezni, mintha politikai ifjúsági szervezetek pályáztak volna.

"Azt senki nem fogta fel, hogy ezzel bűncselekményt követ el" - állította Zuschlag, aki szerint úgy tekintettek a dologra, mint örökölt szisztémára. A fiktív egyesületekkel egyszerűen kényelmesebben lehetett intézni a finanszírozást, mintha valódi, tagsággal rendelkező, működő egyesületeket használtak volna. Az iroda a vádlott szerint a tagnyilvántartást használta, az alapján állította össze a tagnévsorokat, készítették a jelenléti íveket.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség bűnszervezet tagjaként, különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt nyújtott be vádiratot Zuschlag János és 15 társa ellen. Zuschlag János, aki egykor az MSZP országgyűlési képviselője, a párt megyei szervezetének ügyvezető elnöke volt, 2007. szeptember 21-étől előzetes letartóztatásban van.

A Zuschlag-ügyről szóló cikkeinket itt találja.