Pelikán bukkant fel Budapesten

Vágólapra másolva!
A Hortobágyon és Budapesten is pelikánt - más néven gödényt - figyeltek meg a napokban a Magyar Madártani Egyesület szerint. A veszélyeztetett madaraknak jelenleg valahol a Nílus partján kéne telelniük, de a térségben ragadhattak.
Vágólapra másolva!

Az utóbbi hónapokban több helyen is feltűnt Magyarországon a pelikán (gödény) két példánya, egyikük a fővárosban. A Magyar Madártani Egyesület csütörtöki közlése szerint a Duna vonzhatta Budapestre, táplálkozóterületein ugyanis befagytak a vizek, és a vastag hótakaró miatt nem jut táplálékhoz.

A megfigyelt két madár közül az egyiket még tavaly március végén észlelték Tömörkény közelében, azóta több nagy halastónál is felbukkant. A legtöbbször a Hortobágyon figyelték meg, 2009 végén a bősi vízduzzasztónál látták. Ebből arra lehet következtetni, hogy Magyarországon telel néhány kóborló példány a vonuló madárból, amely amúgy a Földközi-tenger keleti medencéjében, a Nílus mentén tölti a zord hónapokat.

A borzas gödény egykor Magyarország területén is költött. A XVIII-XIX. században is élt a délkeleti országrészek mocsaraiban. Mára ritka vendéggé vált, elsősorban az Alföldön szokták látni május és július között. Veszélyeztetett, vörös könyves faj, nemcsak a Kárpát-medencében, de Európában is ritka a megjelenése. A legnagyobb fészkelőhelye a Duna-deltában van.

A gödényfélék nagy termetű vízi madarak, hatalmas csőrük alatt bőrzacskó van, amely tágulékony, így kiválóan alkalmas halfogásra. Mindössze két fajuk van, a rózsás gödény és a borzas gödény. Mindkettő állománya erősen lecsökkent.