Előzetesbe került a lövöldözésre készülő egyetemista

Vágólapra másolva!
Harminc napra előzetes letartóztatásba került szombaton az a 22 éves egyetimsta, aki a rendőrség szerint 22 embert akart kivégezni. Ügyvédje szerint a fiú részben visszavonta vallomását.
Vágólapra másolva!

Harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság szombaton azt a 22 éves egyetemistát, aki a gyanú szerint tömegmészárlást tervezett - értesült a Független Hírügynökség. A végzés nem jogerős, mert a gyanúsított és védője fellebbezett.

A Blikk szombaton a fiú ügyvédjére, Somfainé Vajda Ágnesre hivatkozva azt írta: visszavonta részletes beismerő vallomását az egyetemista, aki a rendőrség szerint arra készült, hogy 22 embert végezzen ki az általa látogatott egyetemen vagy egy bevásárló központban. Az ügyvéd további tájékoztatást nem kívánt adni a napilapnak.

Somfainé szombaton azt mondta, védence csak részben vonta vissza vallomását, ám azt nem árulta el, melyik részét. Azt azonban elmondta, hogy a 22 éves egyetemista előzetes letartóztatásáról szombaton kora délután döntenek.

A rendőrség több emberen elkövetett emberölés előkészületével gyanúsítja a csütörtökön őrizetbe vett egyetemistát, aki az elmeszakértői vizsgálat szerint személyiségzavaros. A rendőrség pénteki bejelentéséről és a fiú hátteréről korábbi cikkünkben, itt olvashat.

A rendőrség nem közölte, melyik egyetemre járt a fiú. Az RTL Klub híradója és a Blikk is úgy tudja: a fiú az ELTE jogi karának hallgatója. A Blikk információi szerint a kiszemelt bevásárlóközpont a Westend és az Alle volt.

A Népszabadság internetes kiadása, a nol.hu szerint a fiú tavaly októberben egyszer már csőre töltött Parabellummal a zsebében lépett be az ELTE kampuszába, és kihallgatóinak azt mondta: haragszik magára, hogy akkor nem tette meg, amire készült. A nol.hu szerint a fiú csütörtökön tett vallomásában azt mondta: azért épp 22 emberrel akar végezni, mert 22 rossz éve volt.