Lemondott posztjáról az MTV cégvezetője

Vágólapra másolva!
Lemondott cégvezetői posztjáról Bednárik Imre, az MTV hírigazgatója - erősítette meg az [origo]-nak Bednárik. A cégvezetői posztot tavaly decemberben hozták létre, ezzel Bednárik beleegyezéséhez kötötték az MTV-t irányító alelnök pénzügyi döntéseit.
Vágólapra másolva!

Lemondott az MTV cégvezetői posztjáról Bednárik Imre, a közszolgálati televízió hírigazgatója - erősítette meg az [origo]-nak Bednárik. A lemondásáról először Hábetler Helga, az MTV-t felügyelő közalapítvány kuratóriumának szocialista elnökségi tagja nyilatkozott.

Bednárik azt mondta, döntését szóban már jelezte Czeglédi László kuratóriumi elnöknek és Medveczky Balázs ügyvezető alelnöknek, és kedden írásban is megerősíti lemondását. Bednárik jelenleg betegszabadságon van, a lemondását személyes okokkal indokolta, további részleteket nem akart közölni, de hangsúlyozta, továbbra is hírigazgató marad.

A kuratórium elnöksége tavaly decemberben hozta létre a cégvezetői posztot (lásd korábbi cikkünket), Bednárikot az MTV ügyvezető alelnöke, Medveczky Balázs mellé nevezték ki. A 2008 márciusa óta elnök nélkül működő intézményt irányító alelnök gazdasági és pénzügyi döntései azóta csak a cégvezető ellenjegyzésével voltak érvényesek.

"Az elmúlt hetek bebizonyították, hogy vezetetlen az MTV, a munkatársak elbizonytalanodtak, sztrájkkészültség van. A részvénytársaság nem teljesíti fizetési kötelezettségeit, a menedzsment nem tud elszámolni a kuratóriumnak, szembeszegült a médiatörvényben meghatározott kötelezettségeivel" - indokolta akkor a határozatot Hábetler.

Hábetler hétfőn azt mondta, a kuratórium elnöksége azért nevezett ki cégvezetőt, mert a MTV gazdasági, erkölcsi és vezetési válságban van.

Hábetler - megfogalmazása szerint "néhány elnökségi tag véleményét" összefoglalva - azt mondta, Medveczky Balázs tevékenysége több problémát is felvetett, mivel többször kétségbe vonta a kuratórium kompetenciáját és figyelmen kívül hagyta annak határozatait. "Sőt, sokszor a személyes bosszúvágy vezérelte, ami a televízió működését veszélyeztette már" - fogalmazott.

A kuratóriumi tag szerint - aki sajnálkozott Bednárik döntésén - a cégvezető munkáját a menedzsment akadályozta.