Bajnai szerint nagykoalícióra lenne szükség

2010.02.16. 10:43

Magyarország érdekeit egy nagykoalíció szolgálná a legjobban - mondta Mozgó Világ kedden megjelent számában Bajnai Gordon. A kormányfő szerint bár a nagykoalíciónak semmilyen realitása nincsen, mégis ez tudná garantálni, hogy az éppen ellenzékben lévő párt ne a visszacsinálással kampányoljon.

Bajnai Gordon kormányfő szerint Magyarország érdekeit jelenleg leginkább egy nagykoalíció vagy egy ezzel egyenértékű társadalmi szerződés szolgálná. A miniszterelnök erről egy december elején készült, kedden a Mozgó Világban megjelent interjúban beszélt.

Bajnai elismerte, hogy a nagykoalíciónak semmilyen realitása nincs, szerinte az országnak mégis ez tenne legjobbat. A kormányfő szerint még sok olyan alapvető átalakítási feladatot kell megvalósítani, ami kétharmados többséget igényel.

A kormányfő szerint megegyezésen és nem pedig valamely politikai erő hegemóniáján alapuló kétharmadra lenne szükség. Ez lenne biztos garancia arra, hogy az éppen ellenzékben levő párt ne ennek visszacsinálásával kampányoljon a kormányra kerülésért - közölte Bajnai.

Meg kellene állapodni hosszú távra, kormányokon sokszorosan átívelőn néhány alapvető teendőben azokról a nagy rendszerekről, amelyeket az elmúlt húsz évben Magyarország meghaladott - mondta. Hozzátette: mindenekelőtt az önkormányzati rendszer, az állam, a politika világának átalakítására gondol, illetve a kampányfinanszírozás és pártfinanszírozás kérdéseire, a kisebb parlamentre és az oktatásra.

KAPCSOLÓDÓ CIKK