Belviszály miatt csaptak szét Kövérék a nagyatádi Fideszben

Vágólapra másolva!
Egy régóta húzódó belső konfliktus vezetett odáig, hogy a Fidesz országos vezetése feloszlatta a párt nagyatádi szervezetét. A felszámolásról még januárban döntöttek, de csak most került nyilvánosságra. A belharc a pártszervezet irányításáért folyt jobboldali civil szervezetek és helyi Fidesz-vezetők között.
Vágólapra másolva!

A Fidesz egyik legbefolyásosabb politikusa, Kövér László által vezetett országos választmány feloszlatta a párt nagyatádi szervezetét - számolt be róla szerdán a Sonline.hu nevű Somogy megyei internetes újság. A lap által idézett helyi párttagok szerint Karvalics Ottó országgyűlési képviselő - aki az idén januárban elhunyt Kuzma László helyét foglalta el a parlamentben hétfőn - kezdeményezte a szervezet feloszlatását.

Karvalics nem akart nyilatkozni az okokról, a nagyatádi szervezetet a felszámolásig vezető Barbalics István pedig azt mondta a Sonline.hunak, hogy megdöbbenve értesültek a döntésről, amelynek szerinte semmilyen előzménye nem volt. Az [origo]-nak ugyanakkor több helyi fideszes is azt mondta, hogy régóta húzódó belharcok folytak a nagyatádi Fideszben. "Belső villongások tették szükségessé a felszámolást" - fogalmazott egy nagyatádi fideszes, aki névvel nem kívánt nyilatkozni, arra hivatkozva, hogy jövő héten adnak hivatalos magyarázatot a történtekre.

Már januárban feloszlatták

December 15-én volt a meghallgatás az országos választmány elnöksége előtt, majd január 21-én érkezett az értesítés a Fidesz-szervezet felszámolásáról - mondta az [origo]-nak Bakos József, a feloszlatott szervezet vezetőségének egyik tagja. Kérdésünkre hozzátette, nem tudja, miért épp most került nyilvánosságra a hír.

A belső konfliktus lényegében a párt hivatalos nagyatádi szervezetének vezetősége és a helyi jobboldali civil szervezetek között alakult ki. Az egyik ilyen civil csoportban, a Jobb Közéleti Körben és a Fidesz-szervezetben is tagsággal rendelkező Czimbalek József szerint a pártszervezetet vezető helyi politikusok nem fogadták el a civileket, és próbálták megakadályozni, hogy befolyásra tegyenek szert a nagyatádi Fideszben. Bakos azonban tagadja ezt, szerinte épp ők voltak azok, akik az éveken át zártan működő Fideszt megnyitották új tagok előtt.

Helyezkedés a választások előtt

Bakos és Czimbalek szerint is az áprilisi parlamenti választáson a körzetben induló Karvalics volt az, aki kezdeményezte a pártszervezet feloszlatását. A Fideszen belül komoly befolyást jelentő választókerületi elnöki posztot is betöltő Karvalics a civilek oldalára állt, és jelezte, hogy nem akar együttműködni a nagyatádi Fidesz-vezetőséggel, és a régóta húzódó belső konfliktus végül ezzel a fordulattal vezetett el a feloszlatáshoz.

A nagyatádi konfliktus nem példa nélküli a Fideszben az utóbbi hónapokban. Januárban oszlatták fel a párt siklósi szervezetét, októberben pedig három másik vidéki szervezetet számoltak fel (ezekről itt olvashatnak részletesebben). Bakos szerint a nagyatádi esetnél egyértelmű, hogy a belharc eldurvulása már az őszi önkormányzati választásoknak szól, a helyi pártszervezetek vezetőinek ugyanis komoly beleszólása van abba, hogy kik lesznek a jelöltek. A felmérések szerint a parlamenti választás esélyesének számító Fidesz számára ugyanakkor nyilvánvalóan kínosak ezek a belső konfliktusok, amelyek elvonják a figyelmet a láthatóan fegyelmezett kampányra törekvő párt üzeneteitől.