Megleckéztette lázadó tagjait az MDF

Vágólapra másolva!
Helyretette az MDF választmánya a párt budapesti politikusait, akik egy része a múlt héten lényegében az SZDSZ-szel kötött együttműködés miatt megpróbálta leváltani a budapesti pártvezetést. A fővárosi MDF-eseknek megtiltották, hogy a választásokig ülésezzenek, a lázadó tagoknak pedig üzentek, nyilvánosan ne kritizálják az MDF politikáját, vagy törlik tagságukat.
Vágólapra másolva!

A többségi akarattal szembeni nyilvános kritika ellen hozott döntést az MDF országos választmánya pénteken. A választmány azért ült össze, mert az SZDSZ-szel kötött megállapodás kiélezte a párton belüli ellentéteket, és több politikus a pártvezetéssel szemben lépett fel nyilvánosan.

Legutóbb a múlt héten az MDF budapesti választmányának fele leváltotta a budapesti elnökséget. A botrányra válaszul Bokros Lajos, az MDF kormányfőjelöltje visszalépéssel fenyegetőzött, ha az MDF nem tud úrrá lenni a pártban kialakult káoszon. Dávid Ibolya pártelnök felfüggesztette a pártvezetéssel szembeforduló öt kerületeti szervezet működését, és bejelentette, összeül a párt országos választmánya a párt "saját belső demokráciája" okozta "nehézségek" kezelésére.

A választmány ülése péntek este ért véget, Makay Zsolt, a testület elnöke ezután sajtótájékoztatót tartott. Azt mondta, a választmány nem vizsgálta, a budapesti belháborúban kinek van igaza, csak azt nézték, hogy mi szolgálja az MDF érdekeit.

Budapesten Makay szerint a "legutolsó status quót" állítják vissza, azaz visszahelyezik a budapesti elnöki posztra Lévai Zoltánt - akit a múlt héten többen megpróbáltak leváltani -, és a budapesti elnökség tagjai újra azok lesznek, akiket tavaly júniusban megválasztottak. Ezzel együtt minden került működését - a felfüggesztettekét is - helyreállították jogilag, nem zártak ki senkit, és nem indítanak etikai eljárást azok ellen, akik a múlt héten megpróbálták leváltani a budapesti elnökséget.

Ugyanakkor az országos választmány április 25-éig - azaz a választásokig - magához vonta a budapesti választmány minden jogkörét, és tagjait eltiltotta a testületi ülésektől. A jelöltek dolgozhatnak, kampányolhatnak és gyűjthetik a kopogtatócédulákat, de nem hozhatnak döntéseket - magyarázta Makay. Hozzátette, a választmány jogkört adott az elnökségnek, hogy törölje minden olyan MDF-es politikus tagságát, akik nyilvánosan szót emelnek a testület döntése ellen.

A választmányi elnök szerint az országos testület 93 tagja közül 63-an vettek részt a pénteki ülésen, közülük mindössze ketten szavaztak nemmel a meghozott döntésekre, és ketten tartózkodtak.

Dávid Ibolya MDF-elnök az MTV Az este című műsorában úgy magyarázta a párton belüli konfliktust, hogy "mindig van néhány ember, aki nem akarja a többség akaratát követni". Szerinte az a kérdés, hogy egy párt milyen gyorsan tudja az ilyen véleményeket "lokalizálni". A pártelnök szerint a Fideszben például néhány óra alatt képesek erre - példaként Mádi Zsolt eltávolítását említette, aki a Fidesz álláspontjával ellentétesen nyilatkozott az ingatlanadóról -, míg más pártokban ez tovább tart. Dávid szerint a pénteki üléssel "az MDF eljutott odáig, hogy lezárt egy folyamatot", mert nem engedhetik meg maguknak, hogy kampány idején "buta vitákkal" foglalkozzanak.

Az SZDSZ élezte ki a bajokat, Bokros közbelépett

Az MDF-ben az SZDSZ-szel kötött választási megállapodás élezte ki a korábbi ellentéteket. A múlt héten csütörtökön a budapesti választmány fele leváltotta a korábbi elnökséget - köztük Lévai Zoltán budapesti elnököt -, és Szegner László vezetésével újat választott. A pártvezetéssel szembeforduló öt kerületeti szervezet (a III., a IV., a IX., a X. és a XXI. kerület) működését Dávid Ibolya pénteken felfüggesztette. (Erről bővebben itt olvashat.)

A történtek előzménye, hogy január 25-én bizalmatlansági indítványt nyújtott be a budapesti választmány több tagja a fővárosi elnökség ellen, mert szerintük az nem a párt érdekeit képviselte az MDF és az SZDSZ közötti fővárosi választási együttműködésről szóló tárgyalásokon.

Az SZDSZ-szel vagy Bokros jelölésével engedetlenek közben folyamatosan hagyják el a pártot. Kedden a "kialakult helyzetre tekintettel" kilépett a pártból Tahitótfalu polgármestere, Sajtos Sándor, valamint a kazincbarcikai kistérségi szervezet mind a kilenc tagja.

A Budapesten kialakult helyzetra válaszul Bokros Lajos miniszterelnök-jelölt kedden e-mailben tudatta a párt vezetőivel, hogy visszalép a miniszterelnök-jelöltségtől és a párt listavezetői posztjáról, amennyiben nem tudnak úrrá lenni a pártban kialakult káoszon. Dávid Ibolya Bokros mellé állt, és azt mondta, fegyelemre és egységes kommunikációra van szükség az MDF-ben. "Be fogjuk fejezni ezt a fajta kibeszélőshow-t, nem lesz magánvélemény az MDF-ben sem, és ezt egy testület fogja garantálni" - mondta Dávid, aki szerint a támadások felháborítják Bokros Lajost és őt is.