Kikosarazta a vitázni akaró Bokrost az MSZP

Vágólapra másolva!
Először a Fidesz kormányfőjelöltjével, Orbán Viktorral akar vitatkozni az MSZP jelöltje, Mesterházy Attila - válaszolt az MSZP Bokros Lajos, az MDF miniszterelnök-jelöltjének vitafelhívására. Bokros - aki korábban Orbán Viktorral is vitázni akart, de visszautasították - a szocialisták programjáról beszélt volna Mesterházyval, amely szerinte "köszönő viszonyban sincs az ország problémáival".
Vágólapra másolva!

"Bokros Lajosnak várnia kell még az MSZP miniszterelnök-jelöltjére, de az Orbán-Mesterházy vita után áll a rendelkezésére" - reagált Budai Bernadett, az MSZP szóvivője vasárnap arra az MDF-es felhívásra, hogy Bokros Lajos miniszterelnök-jelölti vitára hívta ki az MSZP-s Mesterházy Attilát.

Budai szerint az embereknek először látniuk kell, hogy a két nagy párt programjai között mi a különbség. "Egy ilyen vita után talán már Bokros Lajos sem vitatkozni akarna az MSZP-vel, hanem támogatni azt" - mondta. A szóvivő hozzátette: Orbán Viktor túlhatalmi törekvéseinek ugyanis kizárólag az MSZP tud ellensúlya lenni, más nem.

Bokros Lajos vasárnap délelőtt hívta ki nyilvános vitára Mesterházyt. Az MDF közleménye a szocialisták kormányprogramját és ígéreteit kéri számon az MSZP-től. "A szocialisták miniszterelnök-jelöltje demokratikus elkötelezettségű, hazáját szerető, felelős politikusnak tartja magát" - olvasható a közleményben, amely felszólítja Mesterházyt, hogy "bizonyítsa demokratikus elkötelezettségét, a választók iránti tiszteletét azzal", hogy kiáll vitázni Bokrossal.

A közlemény szerint "az, amit a szocialisták kormányprogramként mutattak be szombaton, köszönő viszonyban sincsenek az ország valós problémáival és annak megoldásaival", és "eddigi költségvetési hintapolitikától, az osztogatás-elvonás folyamatos hullámvasútjától már felfordult a választók gyomra".

Kerülik a vitát

Az MDF közleménye megemlíti, hogy Bokros Orbán Viktort, a Fidesz kormányfőjelöltjét is kihívta már vitázni, azonban Orbán mindeddig elutasította ezt. Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője január 30-i közleményében azt írta Bokrosnak, hogy előbb Mesterházy Attilával rendezze le vitáját. "Döntsék el, ki a baloldal miniszterelnök-jelöltje. Amíg ez nem történik meg, idő előtti Bokros vita-kezdeményezése" - írta Szijjártó. Bokrostól a január végi MDF-ülésen is megkérdezték, hogy Mesterházyval mikor fog vitázni, erre Bokros azt felelte, hogy "sorra kerül ő is a megfelelő időben".

Az MSZP listavezetőjét kihívó közlemény felteszi a kérdést: "Mesterházy Attila vajon ebben is (a vita elutasításában - szerk.) hasonlít Orbán Viktorra, vagy csak a felelőtlen ígérgetek szóvirágait tanulta el tőle?" Mesterházy korábban már mutatott érdeklődést miniszterelnök-jelölti vita iránt, korábban már két alkalommal is kihívta vitára Orbánt, a Fidesz azonban ezt nem fogadta el. Mesterházy Bokros felé eddig nem tett ajánlatot.

Bokros a kampányban eddig egyedül Ungár Klárával, a Szabad Emberek Magyarországért (Szema) elnökségi tagjával ült le megvitatni elképzeléseit. A vitára Ungár hívta ki Bokrost. A felek éles vitát folytattak, az MDF miniszterelnök-jelöltje többször félbeszakította a Szema elnökségének tagját, mondván: Ungár nem ismeri az MDF programját. Ungár pedig dogmatizmussal vádolta Bokros Lajost. A vitáról bővebben ebben a cikkünkben olvashat.