Milliós kárt okozott a markolóval rendőrökre támadó férfi

Vágólapra másolva!
Az ügyészséghez került a sárvári markolós támadó ügye, a gyanú szerint az 51 éves férfi megpróbálta megölni a rendőröket. A markolós vasárnap "Megdögletek rendőrök!" kiáltással zúzott össze egy járőrkocsit, amely megpróbálta megállítani.
Vágólapra másolva!

"Hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérletének gyanúja" miatt indult eljárás az 51 éves férfi ellen, aki vasárnap markológéppel támadt a rendőrökre Sárváron - mondta az [origo]-nak Szalai Ferenc, a Vas megyei rendőrség szóvivője. Az ügyet az illetékes nyomozó ügyészi hivatal vette át.

A Szombathelyi Nyomozó Ügyészségen jelenleg is folyik a férfi kihallgatása. Ezután döntik el, hogy az ügyészség indítványozza-e az előzetes letartóztatást - közölte az [origo] kérdésére Székely Tamás, a Vas megyei főügyészség szóvivője, aki szerint feltehetően kezdeményezni fogják a férfi letartóztatását. Székely szerint milliós nagyságrendű kárt okozott a gyanúsított a markolóval. További részleteket a nyomozás érdekeire hivatkozva nem mondott.

Az 51 éves férfi vasárnap Sárváron markológépével rátámadt a rendőrökre, akik ellenőrizni akarták, mert a járművén nem volt rendszám. A férfi azonban nem volt hajlandó megállni, ezért üldözni kezdték. A markológép kétszer is kikerülte az őt üldöző rendőröket.

Forrás: MTI

Ezután a belvárosban keresztbe állt előtte egy rendőrautó - válaszul a férfi "Megdögletek rendőrök!" kiáltással, felemelt tolókanállal összezúzta a járőrkocsit. A két benne ülő rendőrnek sikerült időben kiugrania az autóból, így nem esett bajuk. A rendőrök négyszer lőttek a markoló kerekébe, de a golyók nem törték át a vastag gumit. Ezután egy rendőr felmászott a munkagépre és kirángatta a sofőrt a vezetőfülkéből, akit így sikerült ártalmatlanná tenni.

A nyomozás során az már kiderült, hogy a férfi nem ismeretlen a hatóságok előtt, korábban egy szombathelyi vendéglőt is összetört munkagépével, mert nem akarták kiszolgálni - közölte vasárnap a rendőrség.

Szalai Ferenc szóvivő szerint az eset 2004 márciusában történt Szombathelyen, amikor a férfi ittasan egy étterem épületét - vélt vagy valós sérelme miatt - egy homokrakodóval megrongálta. Ittas vezetés és rongálás miatt indult ellene eljárás, ami azóta a bíróságra került és lezárult. A szóvivő szerint akkor kisebb kár keletkezett.