Maga mellett tartotta Orbán az egyik 2006-os bűnbakot

Vágólapra másolva!
Kevés ember maradt meg Orbán Viktor mellett a 2006-os kampánycsapatból, Habony Árpád kommunikációs tanácsadó azonban közéjük tartozik. A Fideszen belül ugyan sokan őt okolták a vereségért, de ennek végül csak annyi következménye lett, hogy kicsit hátrébb lépett. Így most már tényleg csak a háttérben dolgozik a versenyszerűen kendózó egykori restaurátor, aki márkafejlesztőként hirdeti magát, de kommunikációs múltjáról keveset tudni.
Vágólapra másolva!

Csak egy pillanatra villant fel Habony Árpád borostás, mosolygós arca abban a videóban, amelyet a február 5-i országértékelő előtti percekben forgatott a Fidesz-stáb. A középkorú férfi lezseren, keresztbe vetett lábbal ült a tükrös asztal mellett, ahol a beszédre készülő Orbán Viktort sminkelték. Bár a videón nem szólalt meg, és máskor sem szokott szerepelni a nyilvánosság előtt, ő a Fidesz-elnök egyik legközelebbi tanácsadója.

"Többek között stratégiai kérdésekben ad tanácsokat Orbánnak, de a pártelnök kikéri a véleményét a Fidesz vizuális megjelenésében is" - mondta Habonyról a pártelnöki stáb egyik névtelenséget kérő tagja, hozzátéve, hogy "plakátok például nem mehetnek ki a jóváhagyása nélkül". Forrásunk szerint Habonynak a napi kommunikációba nincs beleszólása, az továbbra is Szijjártó Péterhez, az elnöki stáb vezetőjéhez tartozik, az azonban nem teljesen világos, hogy milyen konkrét feladatai vannak a kampányban.

Több fideszes képviselő is azt mondta az [origo]-nak, nem tudják, pontosan mi a szerepe Habonynak, a párt sajtófőnöke, Havasi Bertalan pedig írásban feltett kérdéseinkre azt az egymondatos választ küldte: "Habony Árpád a Fidesz elnökének szokott tanácsokat adni." A tanácsadót nem sikerült elérnünk, és nem válaszolt írásban feltett kérdéseinkre sem.

Bűnbaknak kiáltották ki

Habony annak ellenére maradt meg Orbán szűk környezetében, hogy aktív részese volt a Fidesz számára rossz emlékű 2006-os választási kampánynak. A párt kevesebb mint egy évvel a választás előtt is győzelemre esélyesnek tűnt a felmérések alapján, a vereségért ezért a párton belül sokan az utolsó hónapokban levezényelt kampányt okolták. Különösen sok kritika érte az elhíresült, "Rosszabbul élünk, mint négy éve" szlogennel futó hirdetéssorozatot, és fideszes politikusok szerint a párt belső fórumain keményen bírálták személyesen a kampánystáb tagjait, köztük Habonyt is.

A 2006-os kampány alakítói közül többen ki is kerültek Orbán környezetéből. Rogán Antal kampányfőnök polgármester lett a főváros V. kerületében, a 2006-ban a Fidesz-elnöki stábot vezető Deutsch Tamást pedig tavaly nyáron európai parlamenti képviselővé választották, így a mostani kampányban ő sem vesz részt. Habony eközben maradt a pártelnök mellett, bár igaz, hogy az ő szerepe is megváltozott az elmúlt négy évben. Míg 2002 és 2006 között jelen volt a frakcióüléseken, és az egyik képviselő szerint még a jelöltek felkészítésében is részt vett, addig a most véget érő ciklusra ez már nem volt jellemző.

Forrás: MTI/Kovács Attila
Habony Orbán jobbján egy 2004-es elnökségi ülésen

A frakcióülésekről való távolmaradásának az is lehet az oka, hogy a képviselőcsoport vezetését 2006 májusában átvevő Navracsics Tibor nincs jó viszonyban Habonnyal. Egy Navracsicshoz közel álló, névtelenséget kérő forrásunk szerint a frakcióvezető is a 2006-os választási kudarc óta neheztel Habonyra. "Nem ellenséges a viszony, a munkát nem befolyásolja, de Navracsics valóban nem kedveli Habonyt" - mondta erről Orbán stábjának egyik tagja, hozzátéve, hogy már nem emlékszik pontosan a konfliktus okára.

Koronát is szállított

Habony a 2002-es választások után került közelebbi viszonyba a Fidesz vezetésével, de már feltűnt az Orbán-kormány egyik szimbolikus eseményénél, a Szent Koronának a Magyar Nemzeti Múzeumból a Parlamentbe való átszállításánál is. A ceremóniáról szóló MTI-tudósításban úgy jelent meg, mint a koronát és a hozzá tartozó ereklyéket kezelő két muzeológus egyike. "Árpádék felügyelték a korona átszállításának műtárgyvédelmileg biztonságos kivitelezését, és készítették el a koronázási tárlóban a jelvények számára a műtárgyvédelmileg megfelelő párnákat" - mondta az [origo]-nak a másik muzeológus, Tóth Endre, a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársa. A szállítás lebonyolításáért felelős Országgyűlés Hivatala kérdésünkre annyit közölt, hogy nem ők alkalmazták Habonyt, és Tóth sem emlékezett, hogy pontosan kinek a képviseletében járt el.

A későbbi kampánytanácsadó neve legközelebb 2002 márciusában tűnt fel a hírekben, egy szintén a Fidesz-kormányhoz kötődő kezdeményezéssel, a magyarországi olimpiarendezéssel összefüggésben. Az MTI tudósítása szerint Habony mint a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésében alvállalkozóként közreműködő egyik cég igazgatója szólalt fel egy a sporteseményről szóló galyatetői tanácskozáson. Még ugyanannak az évnek az őszén részt vett a Fidesz által támogatott Schmitt Pál főpolgármesteri kampányában, majd 2003 tavaszán már arról számolt be a Magyar Nemzet, hogy ő vezeti az ellenzéki pártnál felállt új kommunikációs csapatot, és ezzel elfoglalta a korábbi Fidesz-kampányokban ismertté vált Wermer András helyét.

Tárgyakat restaurált

Habony így az egyik legfontosabb politikai kommunikációs szakemberré nőtte ki magát, szakmai előéletéről azonban viszonylag keveset tudni. Egyetlen nyilvánosan hozzáférhető életrajza az Adriatiq Group nevű cég honlapján található, ahol alelnöki posztot tölt be. "Az egyik legsikeresebb magyar márkamenedzser. Több sikeres kereskedelmi és társadalmi márkát fejlesztett fel" - áll a közismert Fidesz-szimpatizáns üzletember, Vitézy Tamás által elnökölt cég weboldalára feltett életrajzban. Az ugyanakkor nem derül ki a szövegből, hogy Habony milyen márkák fejlesztésében vett részt, és erről a cégnél sem kaptunk felvilágosítást.

A rövid, néhány soros életrajzban az is szerepel, hogy Habony "1996-tól az osztrák-holland-magyar üzleti kommunikációval foglalkozó CCC + Bogner cég ügyvezető igazgatója lett". A cég jelenleg felszámolás alatt van, az [origo] ugyanakkor beszélt az egyik alapítóval, aki azt mondta, hogy a vállalkozás nem üzleti kommunikációs tevékenységre jött lére, hanem úgynevezett múzeumtechnológiával akartak foglalkozni. "Hamar kiderült, hogy ez nem működik, ezért én ki is vonultam a cégből, így a későbbi ügyekről nem tudok" - jegyezte meg az egykori tulajdonos, aki kérte, hogy az ügy politikai vonatkozásai miatt ne írjuk le a nevét. A múzeumokkal kapcsolatos tevékenységre utalt az is, hogy a cégnek résztulajdonosa - és részben névadója - volt Dieter Bogner osztrák művészettörténész, akinek bécsi cégét egyszerűen csak úgy hirdeti: "Die Museumsplaner", vagyis a múzeumtervező. Bognernek elküldtünk több kérdést e-mailben, de asszisztense közölte, hogy a művészettörténész nem nyilatkozik cége ügyeiben.

A láthatatlan francia kapcsolat

Habony már idézett életrajzában az is szerepel, hogy "szakmai karrierjét művészként kezdte". Ezt nem részletezi, de a CCC + alapításában részt vevő forrásunk szerint Habony néprajzi tárgyak restaurálásával foglalkozott. A régiségekhez való kötődését jelzi, hogy korábban kapcsolatban állt az Országos Műemlékvédelmi Hivatallal is. Erről tanúskodik legalábbis egy 2000 decemberéből származó, a Sándor-palota rekonstrukciós munkálatainál készült MTI-fotó is, amelyen többek között Habony látható, és a képaláírásban a hivatal tanácsadójaként tüntetik fel. Az OMVH-t akkor Cselovszki Zoltán vezette, aki azonban az [origo]-nak most azt mondta, nem emlékszik rá, hogy Habony milyen tevékenységet végzett a hivatal számára.

Forrás: MTII/Czimbal Gyula
Habony a műemlékvédelem tanácsadójaként 2000-ben (a kép bal oldalán)

A kendó nevű japán harcművészetet versenyszerűen űző tanácsadó idejét most vélhetően lekötik a kampánnyal kapcsolatos teendők, de a cégnyilvántartás szerint egy kisebb betéti társaságban és az Adriatiq Groupban betöltött tisztségén kívül nincs is más üzleti érdekeltsége. Ráadásul nem világos, hogy utóbbi cég mennyire aktívan működik, honlapja ugyanis szerdán elérhetetlen volt, a korábban rajta megtalált telefonszámot hiába hívtuk, nem vette fel senki, az ügyvezető igazgatónak küldött e-mailre pedig egy olyan válasz érkezett, hogy a cím megszűnt. Habony életrajzában ugyan szerepel az is, hogy "2004-től az üzleti és politikai kommunikáció területén működő Euro-Optimus francia-magyar vegyes vállalat elnök-vezérigazgatója", ennek a cégnek azonban nem találtuk nyomát sem a magyar, sem a francia cégnyilvántartásban.