Van gyanúsítottja a hódmezővásárhelyi romaellenes bűncselekménynek

Vágólapra másolva!
Van gyanúsítottja a Hódmezővásárhelyen szombaton elkövetett bűncselekménynek, amelynek során több ház falára romaellenes feliratokat festettek.
Vágólapra másolva!

Több mint tíz lakóház falára festettek Hódmezővásárhelyen ismeretlenek a roma kisebbség ellen irányuló feliratokat festékszóró spray-vel szombat éjjel. Az [origo] információi szerint az ismeretlenek azt írták a falakra: "A cigányokat lágerba!" A feliratok mellé "A Jobb" aláírás került. A rendőrség közösség elleni izgatás bűntette miatt indított nyomozást.

Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta, hogy a bűncselekménynek van gyanúsítottja, de a nyomozás érdekeire hivatkozva mást nem mondott el.

Sztojka László, a hódmezővásárhelyi cigány kisebbségi önkormányzat elnöke az MTI-nek elmondta, szerinte biztos, hogy volt helyismeretük az elkövetőknek, hiszen elsősorban cigányok lakta házakra mázoltak feliratokat. Sztojka a rendőrség munkájával elégedett, de azt mondta, az események miatt a lakók is jobban figyelnek egymásra és az idegenekre. Arról nincs szó, hogy maguk közül állítanának ki "külön őrségeket" - tette hozzá.