Veres János kapta tavaly a legtöbb pluszpénzt

148,24 millió forintot költött tavaly az állam miniszterei és államtitkárai külön juttatásaira, céljuttatásaira, jutalmaira és szabadságmegváltására - írja a Blikk. A legtöbb pluszpénzt Veres János egykori pénzügyminiszter kapta, ő 17,7 millió forintot vehetett fel több jogcímen. Tízmillió forint feletti összeget kapott még Gyurcsány Ferenc, Göncz Kinga korábbi külügyminiszter és Horváthné dr. Fekszi Márta korábbi külügyi államtitkár is.

Különböző jogcímeken összesen 148,24 millió forintot vehettek fel 2009-ben a miniszterek, államtitkárok és helyettes államtitkárok - írja a Blikk csütörtöki száma. Többféle jogcímen folyósították a pénzeket a minisztériumok: céljuttatás, célprémium, külön juttatás, egyszerű juttatás, jubileumi jutalom és szabadságmegvonás is szerepelt az indokok között a napilap szerint. A listán 39 név szerepel.

A legnagyobb pénzösszeget Veres János volt pénzügyminiszter, jelenlegi keleti kapcsolatokért felelős kormánybiztos kapta: összesen 17,7 millió forintot. Ebből 10 milliót szabadságmegváltás miatt, 7,7 milliót pedig egyszeri juttatásként, végkielégítés címén vehetett magához.

Veres mellett nagyobb összeget kapott még Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfő is, ő külön juttatás és szintén szabadságmegváltás jogcímen kapott 16,68 millió forintot. A harmadik legtöbb pénzt Horváthné dr. Fekszi Mártának, a Külügyminisztérium korábbi államtitkárának utalták ki: ő 11,08 millió forinthoz jutott külön juttatásként és szabadságmegváltásként. Ugyanezeken a jogcímeken Göncz Kinga korábbi külügyminiszter is kapott 10,67 millió forintot tavaly.

Miniszterek, államtitkárok

A listán rajtuk kívül több egykori vagy jelenlegi tárca nélküli miniszter neve is szerepel. Szilvásy György, a titkosszolgálatokat felügyelő volt miniszter 9,8 millió forintot kapott tavaly a Blikk adatai szerint. 5,3 millió forintot kapott egyaránt Ficsor Ádám, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő korábbi miniszter és Kolber István, a regionális fejlesztésekért és felzárkóztatásért felelős miniszter. Az egykori kutatás-fejlesztésért felelős miniszter, Molnár Károly 800 ezer forinthoz jutott különböző jogcímeken.

Szigetvári Viktor, Bajnai Gordon kabinetfőnöke 2009-ben 1 millió 80 ezer forintot kapott - olvasható a Blikk listáján. Keller László, a Pénzügyminisztérium korábbi politikai államtitkára, egykori közpénzügyi államtitkár pedig 5,1 millió forinthoz jutott tavaly.

Pluszmunkáért pluszjuttatás

"A köztisztviselőknek olyan esetben jár a céljuttatás és célprémium, ha feladataikon túl pluszmunkát végeznek el" - közölte a Blikkel a Kormányszóvivői Iroda. Válaszukban hozzátették: "Jutalmat pedig csak a miniszterelnök állapíthat meg, de a kormányfő 2009. január 1. óta nem élt ezzel a lehetőséggel". A lap rákérdezett arra is, hogy miért volt szükség a jelentős kifizetésekre a válság idején, erre azonban csak csütörtökre ígért választ a Kormányszóvivői Iroda.

KAPCSOLÓDÓ CIKK