Visszakoztak a lázadó MDF-esek

2010.02.25. 17:32

Maradnak a pártban azok az MDF-esek, akik ellenezték az SZDSZ-szel kötött választási megállapodást. A csoport tagjai, akik azt tervezték, hogy héftőn kilépnek a pártból, csütörtök esti egyeztetésükön úgy döntöttek, mégis inkább maradnak, mert így van esélyük kompromisszumot kötni az ügyben. Dávid Ibolya pártelnök és a párt vezetése a múlt hét végén kizárással fenyegette meg a párt politikáját kiritzáló tagokat, de a lázadó budapestieknek akkor megkegyelmeztek. 

Egyelőre nem lépnek ki az MDF-ből a pártvezetéssel és az SZDSZ-szel kötött választási együttműködésessel elégedetlen budapesti párttagok. Egy, az [origo] birtokába került megállapodás-tervezet szerint az volt a szándékuk, hogy hétfőn otthagyják a pártot, de csütörtök esti egyeztetésükön másként döntöttek. A megbeszélésen névtelenséget kérő informátorunk szerint "az óvatos duhajok" győztek, így végül senki sem lép ki a pártból, mert akkor elveszítik párttagsággal járó jogaikat ezzel együtt annak esélyét is, hogy kompromisszumot tudjanak kötni az pártvezetéssel, vagy valamit el tudjanak érni céljaikból.

Az MTI úgy tudja: néhányan közülük egy olyan levelet fogalmaznak majd meg, melyben javaslatot tesznek a kerületi képviselőjelöltekre is. A csütörtöki ülésen résztvevő egyik tag úgy nyilatkozott: az MDF-ért aggódva szeretnék, ha jogszerűen működne a párt elnöksége. A levelet, amelyet a jövő hét elején küldenének el az elnökségnek és az országos választmánynak, a kerületi szervezet körülbelül 60-70 tagja írná alá.

Eredetileg azt tervezték, hogy feloszlatják a kerületi szervezetüket, és erre szólítják fel a hozzájuk hasonlóan gondolkodókat is, mert nem értenek egyet a párt választási stratégiájával és nem támogatják az SZDSZ-szel kötött megállapodást.

Két hete még többségben voltak a budapesti választmányban az SZDSZ-szel kötött választási megállapodással elégedetlen tagok, akik leváltották elnökségüket, és új vezetést választottak. Dávid Ibolya pártelnök válaszul öt kerületi szervezet működését felfüggesztette. Az MDF országos választmánya a múlt pénteken úgy döntött, nem zárják ki a lázadókat a pártból, viszont nem ismerik el az általuk megválasztott új elnökséget sem. A választások végéig megtiltották a budapesti választmánynak, hogy ülésezzen és döntéseket hozzon. Azt is elhatározták, hogy törlik a tagságát azoknak, akik a nyilvánosság elé viszik a belső vitákat vagy kritizálják a pártvezetést és a választási kampányt. (Erről bővebben itt olvashat.)

Az [origo] információi szerint a döntéssel elégedetlen párttagok azt kifogásolják, hogy a pártvezetés egyetlen feltételüket, javaslatukat sem fogadta el.

KAPCSOLÓDÓ CIKK