Eltört az orra egy diáklánynak egy iskolai verekedésben

Vágólapra másolva!
Összeverekedett két lány szerdán egy nyíregyházi szakközépiskolában. Egyiküknek eltörött az orrcsontja. A tanúvallomások alapján nem egyértelmű, hogy mi váltotta ki a verekedést. A rendőrség nyomoz, az iskolában fegyelmi eljárás indult.
Vágólapra másolva!

Brutálisan összeverekedett két lány szerdán egy nyíregyházi szakközépiskolában - értesült pénteken a Független Hírügynökség. A Westsik Vilmos Szakközép- és Szakiskolában egy 16 éves lány egy vita után rátámadt egy nála fiatalabb, 9. osztályos lányra. Haját cibálta, falba verte a fejét, amitől a gyerek állítólag elájult. A támadó a földön fekvő lányt tovább ütötte. A 15 éves iskolásnak eltörött az orrcsontja, kórházba kellett szállítani. A hírügynökség szerint a verekedő lány szüleit értesítették a pedagógusok, de ők nem jelentek meg az intézményben.

Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője megerősítette a hírt, pénteken elmondta: súlyos testi sértés miatt eljárás indult a társát bántalmazó 16 éves középiskolás lány ellen. A tanúvallomásokból eddig egyértelműen nem derült ki, konkrétan mi váltotta ki a verekedést, mert mindenki mást mond. Az egyik verzió szerint az bőszítette fel az idősebbet, hogy nem fértek be egymás mellett az ajtón.

Az iskola igazgatója, Halász Zoltán a Független Hírügynökségnek elmondta: belső vizsgálatot, fegyelmi eljárást indítanak az iskolában szerdán történtek tisztázására. Halász közölte, hogy elszigetelt esetről van szó, ilyen az intézményben még nem volt. Hozzátette: azokat a viselkedési problémákat, amelyeket otthonról hoznak a gyerekek, az iskola nem tudja kompenzálni.