Ötvenhárman fagytak meg a közterületeken télen

Vágólapra másolva!
Majdnem annyian haltak meg a közterületeken ezen a télen, mint egy évvel korábban, akkor 59 halálesetről számolt be a rendőrség. Ezen a télen eddig 53 ember halt meg.
Vágólapra másolva!

Az idei télen a rendőrségnek eddig 53, a hideg miatt közterületeken bekövetkezett halálesetről van tudomása - olvasható az Országos Rendőr-főkapitányság összesítésében. A hideg az előző télen 59 halálesetet okozott, de sok életet sikerült megmenteni, 810 alkalommal a rendőrök mentővel vagy krízisautóval szállíttatták el a hajléktalanokat.

Az ORFK szerint minden évben kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a téli hideg súlyos veszélyt jelent a hajléktalanoknak. A rendőrség még a tél beköszönte előtt felvette a kapcsolatot a hajléktalanokat segítő karitatív szervezetekkel, krízisközpontokkal, és együttműködött az önkormányzatokkal, a közterület-felügyelet, a természetvédelmi őrszolgálat és a társ rendvédelmi szervek dolgozóival, valamint a polgárőrséggel.

Az ORFK szerint 2009 októbere és 2010 februárja között az országban közterületen, fedett helyen vagy lakásban 120-an haltak meg kihűlés következtében. Az elmúlt évekről nincsenek ilyen jellegű statisztikai adataik.