Hagyó kommunikációs igazgatója is gyanúsított a BKV-ügyben

Vágólapra másolva!
Felbujtóként elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsítják L.Ottót, Hagyó Miklós korábbi főpolgármester-helyettes kommunikációs igazgatóját. A rendőrség szerint a férfi szükségtelen szolgáltatásokra vonatkozó szerződések megkötésére vette rá a BKV vezetőit, több mint 20 millió forint értékben.
Vágólapra másolva!

Gyanúsítottként hallgatták ki L. Ottót, Hagyó Miklós korábbi főpolgármester-helyettes kommunikációs igazgatóját a BKV-ügyben. Felbujtóként elkövetett hűtlen kezelés bűntettével gyanúsítják, de nem vették őrizetbe, szabadlábon védekezhet.

A rendőrség szerint a férfi arra vette rá a BKV vagyonkezelési kötelezettséggel rendelkező vezetőit, hogy kötelességüket megszegve a társaság veszteséges működésével össze nem egyeztethető, szükségtelen és indokolatlan szolgáltatások igénybevételére vonatkozó szerződéseket kössenek. L. Ottó 5 cég, 13 szerződése ügyében érintett, a rendőrség szerint 20 millió forintot meghaladó vagyoni hátrányt okozott a BKV-nak. Szabadlábon védekezhet. Csütörtökön a nyomozók házkutatást tartottak L. Ottó lakásán, ahol lefoglaltak egy személyi számítógépet.

A BKV-nál kipattant csalásgyanús ügyek miatt korábban lemondott több politikai tisztségéről Hagyó Miklós, aki a társaságot is felügyelte. A nem tiszta szerződések miatt a társaság több vezető munkatársát is meggyanúsították egyebek mellett hűtlen kezeléssel. Előzetes letartóztatásba került Z. Tibor, a BKV korábbi kommunikációs főosztályvezetője, illetve Mesterházy Ernő főpolgármesteri tanácsadó. Regőczi Miklóst, a BKV Zrt. korábbi vezérigazgató-helyettesét házi őrizetbe helyezték. A BKV-botrányról szóló cikkeinket itt találja.