Rendőrökre támadt egy társaság Taktaszadán

Vágólapra másolva!
Akár nyolc év börtönbüntetésre is számíthat az a négy ember, akik megtámadtak egy kétfős rendőrjárőrt a Borsod megyei Taktaszadán. A rendőröket egy verekedéshez hívták, és épp a sértett adatait vették fel, amikor a feltételezett elkövetők őket is sértegetni, majd rugdosni kezdték.
Vágólapra másolva!

Intézkedő rendőröket támadtak meg csütörtök este a Borsod megyei Taktaszadán - közölte pénteken a megyei rendőr-főkapitányság. A rendőröket csütörtök este fél tíz körül hívták ki Taktaszadára, mert az egyik utcán többen kiabáltak és verekedtek. A kiérkező kétfős járőr adtagyűjtésbe és intézkedésbe kezdett a verekedés egyik sértettjének lakásán, amikor megjelentek ott a sértett korábbi bántalmazói is.

A lakásba illetéktelenül belépőket a rendőrök távozásra szólították fel, akik előbb csak szóban, majd tettleg is agresszíven léptek fel a járőrökkel szemben. A négyfős társaság az intézkedő rendőröket trágár szavak kíséretében rugdosni kezdte, a járőrök kabátját rángatták, láthatósági mellényüket elszakították. Az erősítést kérő járőrök egyike a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló, könnyebb sérülést szenvedett.

A rendőrség egy 34 éves taktaszadai férfival és három női hozzátartozójával szemben kezdeményezett eljárást a Miskolci Nyomozó Ügyészségen. Az elkövetők a törvény szerint kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztésre számíthatnak. Borsodban a rendőr-főkapitányság adatai szerint tavaly összesen 31 alkalommal követtek el hivatalos személy elleni erőszakot, idén már kilenc esetben.