Vádat emeltek a volt oktatási minisztériumi főosztályvezető ellen

Vágólapra másolva!
Pénteken vádat emelt a Budapesti Nyomozó Ügyészség Borovszky Tímea, az Oktatási és Kulturális Minisztérium korábbi esélyegyenlőségi főosztályvezetője ellen. Borovszkyt vesztegetéssel vádolják.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Nyomozó Ügyészség pénteken vádat emelt Borovszky Tímea, az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) korábbi esélyegyenlőségi főosztályvezetője ellen vesztegetés bűntette miatt - olvasható az ügyészség közleményében.

A vádirat szerint Borovszky egyik beosztottja, K. A. számára szerzett pénzt abból az összegből, amelyet a hátrányos helyzetű fiatalok felsőfokú tanulmányainak támogatására szántak. K. A. 2008-as megbízási szerződése szerint havi bruttó 300 ezer forintot kapott az OKM-tól. Borovszky még 2007-ben arra tett javaslatot, hogy ezt az összeget 350 ezer forintra emeljék, Hiller István miniszter ezt nem fogadta el.

Borovszky 2008 tavaszán arra kérte a hátrányos helyzetű tanulók támogatásával foglalkozó HÖOK Hallgatókért Alapítványt, hogy a minisztérium által kifizetett támogatásból titokban 600 ezer forintot adjon át K. A.-nak, ezzel kiegyenlítve azt a havi 50 ezer forintot, melytől K. A. azért esett el, mert a miniszter nem fogadta el a fizetésemelésről szóló javaslatot.

A vádlottal szemben a nyomozást a hivatali visszaélés bűntette miatt a Budapesti Nyomozó Ügyészség megszüntette.

Az oktatási minisztérium pénteken közölte, hogy megmarad közszolgálati jogviszonya a büntetőeljárás végig. A tárca azt írta: a vonatkozó közszolgálati jogszabályok alapján a büntetőeljárás jogerős befejezéséig nem szüntethető meg az eljárás alá vont köztisztviselő közszolgálati jogviszonya.

Magyarországon minden, eljárás alá vont személyt megillet az ártatlanság vélelme, azaz az alkotmány értelmében senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg nem állapította meg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata - írták.

A minisztérium emlékeztetett rá, hogy tavaly tavasszal büntetőfeljelentést tettek ismeretlen tettes ellen, mert egy feltételezett köztisztviselői kötelességszegés tisztázására szánt fegyelmi eljárás keretében "olyan, bűncselekmény megvalósulására is utaló körülmények váltak ismertté, amelyek megtörténtének megállapítására a közigazgatás keretei nem elegendőek".

A közlemény kitért arra, hogy Borovszky Tímeát az állásából felfüggesztették az ismeretlen tettes ellen tett feljelentéssel egyidejűleg, az annak alapján indult büntetőeljárás jogerős befejezéséig.