Szlovákiába küldött bősi javaslat miatt vizsgálódik a KVVM

2010.03.06. 12:46

A tárca állítása szerint a környezetvédelmi miniszter és államtitkára tudta nélkül küldtek a minisztériumból Szlovákiába egy olyan munkaanyagot, amely a Dunára építendő fenékgátakkal oldaná meg a Szigetköz vízpótlásának problémáját. A zöldek tiltakoznak, a minisztérium vizsgálatot ígér az ügyben.

Kivizsgálják a Szlovákiába küldött, Bősről szóló munkaanyag tartalmát és kiküldésének szabályosságát, és eredményét két héten belül nyilvánosságra hozzák - közölte az MTI-vel a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium.

A szombati Népszabadságban jelent meg, hogy Magyarország váratlanul - és az egyezkedésre egy korábbi kétoldalú megállapodásban rögzített határidő lejárta után - olyan vízpótlási javaslattal fordult Szlovákiához, amely a Szigetköz problémáját nem az Öreg-Duna vízmennyiségének növelésével, hanem mobil fenékgátakkal oldaná meg.

A napilap szerint a magyarországi szakmai és társadalmi egyeztetés nélkül átadott megvalósíthatósági tanulmány miatt a hazai zöldek közös tiltakozó fellépésre készülnek.

A minisztérium szombati közleményében hangsúlyozza: a Szlovákiába kiküldött anyagot sem a tárcát vezető miniszter, sem az államtitkár nem ismerte. A miniszteri értekezlet nem tárgyalta az anyagot, az még nincs is olyan stádiumban, hogy ez szükséges lett volna. Az anyag nem minősül hivatalos javaslatnak, csupán a stratégiai vizsgálat irányító testületének munkaközi anyaga, mely hat különböző változatot is tartalmaz a Szigetköz vízpótlásának megoldására.

Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti (EP) képviselő a Szlovákiához eljuttatott bősi munkaanyag miatt a környezetvédelmi miniszter és államtitkár azonnali menesztését követelte szombaton Bajnai Gordontól. Deutsch szerint nem számít, hogy látta-e a miniszter, vagy az államtitkár a dokumentumot, mint ahogy az sem, hogy ez több javaslat közül csak az egyik. Azt a tényt, hogy hivatalosan egyik kormánytól, vagy minisztériumtól a másik kormányhoz, illetve minisztériumhoz, ezzel a tartalommal átkerülhetett egy munkaanyag, a politikus a "több évtizedes magyar érdekek elárulásának" tartja.

KAPCSOLÓDÓ CIKK