Sok utcát lezárnak Budapesten az ünnep idejére

2010.03.12. 9:46

Vasárnap estétől számos helyen forgalomkorlátozás, parkolási tilalom és útlezárás lesz Budapesten a március 15-i ünnepségek miatt, de a Belvárosban több helyen már szombaton sem lehet majd megállni. A vonatok vasárnap ünnepi, hétfőn pedig vasárnapi menetrend szerint járnak.

A március 15-i állami ünnepség, megemlékezések és rendezvények zavartalan lebonyolításáért forgalomkorlátozásokat léptet életbe a fővárosban a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A korlátozások általában vasárnap estétől érvényesek, de a Belvárosban néhány helyen - a Városház utca mindkét oldalán a Kossuth Lajos utca és a Szervita tér között, a Kammermayer Károly téren, a Gerlóczy utcában a Városház utca és a Semmelweis utca között - már szombaton 6 órától tilos lesz megállni.

A nemzeti ünnep miatt módosított menetrend szerint közlekednek majd a személyszállító vonatok is: vasárnap ünnepi, hétfőn vasárnapi menetrend szerint járnak. Az ünnep ideje alatt a MÁV-START Zrt. a legnagyobb utasforgalmat lebonyolító vonalakon - az igényekhez és a lehetőségekhez igazítva - a járatokat több vasúti kocsival indítja. Keddtől újra a megszokott menetrend szerint közlekednek a szerelvények.

A Volán-buszok közlekedése is változik az ünnepi hétvégén. Március 13-án, szombaton a szabadnapra, március 14-én, vasárnap a munkaszüneti napra érvényes menetrend szerint járnak majd. Március 15-én, hétfőn a hét első munkanapját megelőző munkaszüneti napokon megszokott közlekedés lesz érvényben, másnap pedig a hét első munkanapja szerint járnak majd a buszok.

Parkolási tilalom a Belvárosban

- Vasárnap este 20 órától március 15-én 14 óráig tilos megállni az V. és a VIII. kerületben a Bródy Sándor utca mindkét oldalán a Múzeum körút és a Puskin utca között, a Puskin utca mindkét oldalán a Bródy Sándor utca és a Rákóczi út között, a Múzeum utca mindkét oldalán a Múzeum körút és a Szentkirályi utca között, a Múzeum körút mindkét oldalán a Kálvin tér és az Astoria között.

- Március 14-én 20 órától március 15-én 20 óráig az V. kerültben tilos megállni a Vajkay utca mindkét oldalán, Alkotmány utca mindkét oldalán a Honvéd utca és a Kossuth tér között, a Szalay utca mindkét oldalán a Kossuth tér és a Honvéd utca között, a Balassi Bálint utca mindkét oldalán a Kossuth tér és a Markó utca között, a Markó utca mindkét oldalán a Széchenyi felső rakpart és a Balassi Bálint utca között, a Széchenyi felső rakparton a Markó utca és a Kossuth tér között, a Vértanúk terén körben, Báthory utca mindkét oldalán a Honvéd utca és a Vértanúk tere között, a Nádor utca mindkét oldalán a Vértanúk tere és a Széchenyi utca között, a Kozma Ferenc utca mindkét oldalán, a Zoltán utca mindkét oldalán a Szabadság tér és a Nádor utca között Akadémia utca mindkét oldalán a Arany János utca és a Kossuth tér között, a Kossuth téren körben és a Miniszterelnöki Hivatal előtti parkolóban.

- Március 14-én 20 órától március 16-án 3 óráig tilos megállni az V. kerületben a Madách téren a teljes parkolóban, a Bajcsy-Zsilinszky út mindkét oldalán az Andrássy út és a Podmaniczky utca között, a Szent István téren mindkét oldali parkolóban, a Hercegprímás utca mindkét oldalán a Szent István tér és az Arany János utca között, a Révay utcában a Bajcsy-Zsilinszky út és a Révay köz között, a Révay közben a Bajcsy-Zsilinszky út és a Révay utca között.

- Március 14-én 20 órától március 15-én 16 óráig az V. kerületben a Március 15. téren az Erzsébet híd alatti parkolóban, a Galamb utca mindkét oldalán a Pesti Barnabás utca és a Régiposta utca között, a Régiposta utca mindkét oldalán az Aranykéz utca és az Apáczai-Csere János utca között, a Pesti alsó rakparton a Petőfi tér és a Vigadó tér között, a Petőfi téren, a Pesti Barnabás utca mindkét oldalán az Apáczai-Csere János utca és a Galamb utca között, az Apáczai-Csere János utca mindkét oldalán a Régiposta utca és a Petőfi tér között.

-Március 14-én 20 órától 2010. március 15-én 24 óráig tilos megállni az V. kerületben a Báthory utca mindkét oldalán a Bajcsy Zsilinszky út és a Honvéd utca között, a Hold utca mindkét oldalán a Bank utca és a Báthory utca között, az Aulich utca minkét oldalán a Hold utca és a Szabadság tér között.

- Március 14-én 20 órától 2010. március 15-én 22 óráig az V. kerületben a Roosevelt téren és az MTA előtti parkolóban, a Széchenyi felső rakparton a Roosevelt tér és az Arany János utca között, a Pesti alsó rakparton a Lánchíd és az Arany János utca között, valamint a Lánchíd északi parkolójában.

Lezárások a Belvárosban

- Március 15-én 8 órától 2010. március 15-én 13 óráig lezárják VIII. kerületben a Bródy Sándor utcát a Múzeum körút és a Puskin utca között, a Puskin utcát a Bródy Sándor utca és a Rákóczi út között, a Múzeum utcát a Múzeum körút és a Szentkirályi utca között, a Pollack Mihály teret, a Múzeum körútat a Kálvin tér és az Astoria között.

- Március 15-én 6 órától 2010. március 15-én 11 óráig lezárják a Kossuth Lajos téret, az V. kerületi Vajkay utcát, az Alkotmány utcát a Honvéd utca és a Kossuth tér közötti szakaszon, a Szalay utcát a Kossuth tér és a Honvéd utca közötti szakaszon, a Balassi Bálint utcát a Markó utca és a Kossuth tér közötti szakaszon, a Széchenyi felső rakpartot a Markó utca és a Kossuth tér közötti szakaszon, a Báthory utcát a Honvéd utca és a Kossuth tér közötti szakaszon, az Akadémia utcát az Arany János utca és a Kossuth tér közötti szakaszon, a Markó utcát a Széchenyi felső rakpart és a Balassi Bálint utca közötti szakaszon, a Széchenyi felső rakpartot a Markó utca és a Kossuth tér közötti szakaszon, a Vértanúk terét, a Kozma Ferenc utca, a Zoltán utca a Szabadság tér és a Nádor utca közötti szakaszon.

- Március 15-én 0 órától 2010. március 15-én 22 óráig lezárják a Lánchídat Pestről Budára, a József Attila utcát, MTA parkolóját, Roosevelt teret a József Attila utca és a Lánchíd közötti szakaszon, a Széchenyi felső rakpartot a Roosevelt tér és az Arany János utca közötti szakaszon.

- Március 15-én 6 órától 2010. március 15-én 22 óráig lezárják a Lánchídat és a Roosevelt teret.

- Március 15-én 3 órától 2010. március 16-án 2 óráig lezárják az V. kerületben a Bajcsy Zsilinszky út Andrássy út és Podmaniczky utca közötti szakaszát.

- Március 15-én 10 órától 2010. március 15-én 15 óráig lezárják az V. kerületben a Pesti alsó rakpartot a Havas utca és Eötvös tér között, az Apáczai-Csere János utcát a Régiposta utca és Petőfi tér között valamint a Petőfi teret. Ezzel egyidejűleg kétirányú forgalmi rend lép életbe a Roosevelt tér és a Régiposta utca között.

- Március 14-én 17 órától 2010. március 15-én 21 óráig a Budapest V., Városház utca a Kossuth Lajos utca és a Szervita tér között, Gerlóczy utca a Semmelweis utca és a Városház utca között.

Korlátozások Budán

- Március 14-én 12 órától 2010. március 15-én 22 óráig tilos megállni az I. kerületben az Attila út mindkét oldalán az Alagút utca és a Szarvas tér között, a Dózsa György tér teljes területén, a Váralja utcában az Attila út és a Palota út között, a Krisztina körúton az Alagút utca és a Szarvas tér között, a Palota út mindkét oldalán az Attila út és a Váralja út között.

- Március 14-én 22 órától 2010. március 15-én 22 óráig az I. kerületben lezárják az Attila utat a Szarvas tér és Alagút utca között, a Dózsa György tér teljes területét valamint a Palota utat a Dózsa György tér és Tábor utca között.

KAPCSOLÓDÓ CIKK