Elhárították a metróépítést késleltető mérnöki zűröket

2010.03.11. 14:33

Nem fog leállni újból a négyes metró építése áprilisban, mert a lebonyolításért felelős DBR átveszi az Eurometrótól a lebonyolító mérnöki feladatkört. A lépésre azért volt szükség, mert a Közbeszerzési Döntőbíróság nem engedte, hogy meghosszabbítsák az Eurometróval kötött megállapodást.

Ideiglenesen a DBR Metró Projekt Igazgatóság venné át az Eurometrótól a 4-es metró lebonyolító és független mérnöki feladatait, így kerülnék el az építkezés újbóli leállását - közölte a DBR csütörtökön. A javaslat szerint a DBR saját munkavállalóként alkalmazná azokat a mérnököket, akik az építkezés különböző helyszínein a főbb feladatokat eddig is ellátták, illetve a még hiányzó létszámra pályázatot írna ki - olvasható a közleményben.

A módosításra azért volt szükség, mert az Eurometrót március elején újra meg akarták bízni a feladatokkal, de a Közbeszerzési Döntőbizottság korábban elutasította a szerződésmódosítást, és új, nyílt közbeszerzési pályázat kiírását írta elő. A BKV 4-es metróért felelős cége, a DBR március elején azt mondta, hogy nem lehet új céget megbízni a feladatokkal, mert csak az Eurometro szakemberei ismerik az építkezést. Lebonyolító mérnök hiányában a munkákat le kellene állítani.

Korábban ötmillió forintos bírságot rótt ki a Közbeszerzési Döntőbizottság a BKV 4-es metró építéséért felelős cégére, a DBR-re. Egy olyan cégnek akartak 3 és fél milliárdot fizetni mérnöki tanácsadásért, amely már megkapta a pénzét, 7 milliárd forintot. A tanácsadó cégnek azért akartak újra megbízást adni és fizetni, mert az építkezés csúszása miatt a rájuk szánt pénz elfogy, de továbbra is szükség van a munkájukra, és ők ismerik a feladat elvégzéséhez szükséges műszaki adatokat.

A mostani javaslatból következő létszámbővítés elvi lehetőségét, illetve ennek költségvetési fedezetét a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön megszavazta, a konstrukciót azonban az európai uniós támogatási kérelem szempontjából még a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek is jóvá kell hagynia - közölte a DBR.

KAPCSOLÓDÓ CIKK