Vesztegetéssel gyanúsítanak egy fővárosi parkolóőrt

Vágólapra másolva!
A rendőrség azzal gyanúsít egy parkolóőrt, hogy 40 ezer forintot kért egy mozgássérült-helyen parkoló nőtől azért, hogy elengedje neki a 120 ezres bírságot. Az összeg másnapi átvételekor elfogták a rendőrök, és vesztegetés gyanújával őrizetbe vették.
Vágólapra másolva!

Vesztegetés gyanúja miatt őrizetbe vett egy budapesti parkolóőrt a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), mert 40 ezer forintot kért egy autóstól - közölte a rendőrség internetes oldalán csütörtökön.

A férfit szerdán fogták el az után, hogy egy autós feljelentést tett a rendőrségen. A feljelentő kedden délután parkolt le az I. kerületben. Amikor visszaért a kocsihoz, a parkolóőr közölte vele, hogy megbüntette, mivel a mozgáskorlátozottak részére fenntartott parkolóhelyen állt meg, de megúszhatja a 120 ezer forintos bírságot, ha fizet neki 40 ezer forintot.

A nőnél nem volt elég pénz, ezért megbeszélték, hogy másnap találkoznak a VI. kerületben, ahol az őr majd szolgálatot teljesít - olvasható a tájékoztatóban. Az autós azonban bejelentést tett a rendőrségen. A másnapi találkozón, ahol átadta a parkolóőrnek a 40 ezer forintot, már a rendőrök is ott voltak - teszi hozzá a közlemény. A férfit őrizetbe vették, az ügyben a további eljárást a BRFK gazdaságvédelmi főosztálya folytatja le.