Feljelenti a volt BKV-vezért Bruck Gábor

Vágólapra másolva!
Bruck Gábor, a Sawyer-Miller Group nevű PR-cég vezetője jogi lépéseket tesz Antal Attila, a BKV korábbi vezérigazgatója ellen. Antal egy szombati interjúban azt mondta: Demszky kérésére kellett megbízást adnia Bruck cégének. Bruck állítja, egyetlen szerződést sem kötött a BKV-val Antal vezérigazgatósága alatt.
Vágólapra másolva!

Jogi lépést tesz rágalmazásért Antal Attila, a BKV korábbi vezérigazgatója ellen Bruck Gábor, a Sawyer-Miller Group nevű PR-cég vezetője.

Bruck szerint a jelenleg házi őrizetben lévő Antal hamisan állította azt a szombati Magyar Nemzetnek adott interjúban, hogy Demszky Gábor főpolgármester nyomására több megbízást kaptak. Bruck vasárnap az MTI-nek azt mondta: egyetlen szerződést sem kötött a BKV-val Antal Attila vezérigazgatósága alatt.

A kommunikációs szakember hozzátette: Demszky Gábornak az 1990-es években, 12 évvel ezelőtt volt a kampányfőnöke. "2000 óta lényegében nem dolgozom fővárosi cégeknek, és szándékosan" - tette hozzá.

A Magyar Nemzet szombaton közölt interjút Antal Attilával. Ebben Antall azt mondta, hogy Demszky kérésére bővítették ki a kommunikációs cég szerződését, így a főpolgármester kampányát is bonyolító cég több megbízást kapott. Az interjúról itt olvashat részletesen.