Kezdődik a nagy húsvéti sonkaellenőrzés

Vágólapra másolva!
A sertéstelepeken, az utakon és az üzletekben is megkezdődnek a nagy húsvéti élelmiszer-ellenőrzések - jelentette be Süth Miklós szakállamtitkár kedden. Az agrártárca államtitkára szerint a sonka és tojás ellenérzése mellett például az állatjóléti előírásokra is figyelnek majd. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, javul a helyzet Magyarországon.
Vágólapra másolva!

Hamarosan megkezdődnek a húsvét előtti intenzív élelmiszerellenőrzések - jelentette be kedden Süth Miklós a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára. Süth a Magyar Húsiparosok Szövetségének sajtótájékoztatóján. Közölte: a hústermékek és sonkák fokozott ellenőrzése április 4-ig fog tartani.

A húsvéti kiemelt élelmiszerellenőrzési időszakban a hatóságok a sonkát, a tojást, illetve egyéb élelmiszeripari termékeket vizsgálnak majd - mondta. Az ellenőrök sertéstelepekre is ellátogatnak, és az országutakon is végeznek ellenőrzéseket. A vizsgálatok kiterjednek az állatjóléti előírások betartására, a takarmányok összetételére és a vendéglátó ipari egységekre is - közölte Süth Miklós.

A szakállamtitkár szerint tavaly jelentősen javuló tendenciát mutattak az élelmiszerellenőrzési vizsgálatok, 434 ellenőrzött húsfeldolgozó üzemből csak 58-at kellett figyelmeztetni, 9 esetben szabtak ki bírságot, és két esetben vonták vissza az üzemengedélyét. Tavaly élelmiszerekből összesen 70.090 tételt vizsgált meg az élelmiszerbiztonsági hatóság, ebből 438 tétel volt kifogásolható: a hiányosságok miatt 232 alkalommal összesen 22 millió 600 ezer forint pénzbírságot szabtak ki. Ez szintén csökkenésnek számít, hiszen 2008-ban még százmilliós nagyságrendű volt a bírság végösszege.

Süth szerint általános tapasztalat, hogy a magyar termékekkel kevesebb baj van: azok 0,56 százaléka volt kifogásolható, míg az EU-tagországok termékei esetében 0,85 százalék, a harmadik országokból származó áruknál pedig 8,6 százalék volt problémás tavaly.