Megérkezett Budapestre Károly herceg

Vágólapra másolva!
A Budai Várban kezdte meg szerdán négynapos magyarországi látogatását a brit trónörökös és felesége. Találkozni fognak a miniszterelnökkel és a köztársasági elnökkel.
Vágólapra másolva!

Budapestre érkezett szerdán délután a brit trónörökös, Károly herceg és felesége, Camilla hercegnő. A hercegi pár különgéppel érkezett négynapos magyarországi látogatásra. A walesi herceget és Cornwall hercegnőjét katonai tiszteletadással fogadják a Budai Várban, ezt követően pedig vendéglátójukkal, Sólyom László államfőval tárgyalnak a Sándor-palotában.

A négynapos látogatás első napját díszvacsora zárja majd. Magyarországi útján a hercegi pár találkozik Bajnai Gordon miniszterelnökkel is. A környezetvédelmen és az éghajlatváltozáson kívül a látogatás kiemelt témája az örökségvédelem, a tudásalapú gazdaság és az esélyegyenlőség is.

A látogatás ideje alatt forgalomkorlátozásokra kell számítani a fővárosban, erről részletesen itt olvashat.