MSZP-tag kapott pofont egy jobbikos rendezvényen

Vágólapra másolva!
Megpofoztak egy férfit múlt vasárnap a Jobbik kunhegyesi lakossági fórumán. A támadó egy önkormányzati képviselő volt, aki négy éve a Fidesz jelöltjeként került be a helyi közgyűlésbe, de azóta már kilépett a helyi Fidesz-frakcióból. Az MSZP szerint a sértettet a pofon előtt szocialista párttagsága miatt szidalmazták, a pofozkodó férfi szerint azonban a megütött ember provokálta ki az ütést.
Vágólapra másolva!

Megpofoztak egy férfit a Jobbik kunhegyesi lakossági fórumán - közölte szerdán Török Zsolt szocialista országgyűlési képviselő. Az eset még múlt vasárnap történt, a megütött férfi az MSZP tagja: Török szerint a sértettet a pofon előtt párttagsága miatt provokálták a jobbikos fórum résztvevői.

A megütött férfi, Létai János már évekkel korábban kilépett az MSZP kunhegyesi szervezetéből, de aztán újra párttag lett a törökszentmiklósi szervezetben - mondta az [origo]-nak Török. Szerinte a férfit a lakossági fórumon lekommunistázták és durván szidalmazták. Török szerint Létai a lakossági fórumon "nem csinált semmit", csupán kezet akart fogni az egyik résztvevővel, aki kézfogás helyett megpofozta.

Török Zsolt budapesti sajtótájékoztatóján azt állította, hogy "a Fidesz-Jobbikos" önkormányzati képviselő, Dienes Attila ütötte meg Létait a fórumon. Dienes ezt szerdán délután elismerte az [origo]-nak, de azt állította, hogy egyrészt nem jobbikos, másrészt Létai János provokálta őt az ütés előtt.

Dienes szerint a megpofozott szocialista több résztvevőt piszkált a lakossági fórumon, és "megpróbált vitát provokálni". "Én nem akartam szóba állni vele, de ő provokálta a családomat, a nagymamámat emlegette" - mondta Dienes az [origo]-nak. Szerinte már korábban, internetes fórumokon is becsmérelte őt Létai.

Dienes azt mondta, hogy nem büszke a pofonra, úgy érzi, rosszul reagált: "Egy régi, többéves vitát kezeltem így, ez sajnos az én hibám" - mondta. Hozzátette: a sértett rendőrségi feljelentést tett, ezért ő biztosan meg fogja kapni a büntetését. Török Zsoltnak az ügyben tartott sajtótájékoztatójáról pedig azt mondta, hogy "amennyiben az MSZP-nek egy ilyen ügyön múlik a választási eredménye, akkor nagyon nagy szarban van". Az [origo] megkereste a sértettet is, Létai János azonban Török Zsolton keresztül azt üzente, hogy nem szeretne nyilatkozni.

Bár a Jobbik és a Fidesz valóban több önkormányzatban is együttműködik (ezekről itt olvashat részletesen), Kunhegyesen az előző választásokon nem jutott be jobbikos képviselő az önkormányzatba. Dienes Attila 10 másik képviselőtársával együtt a Fidesz, a Kisgazda Polgári Egyesület és a Kunhegyesi Polgári Kör támogatásával lett képviselő négy éve, de Szabó András, Kunhegyes fideszes polgármestere szerint már a ciklus elején is problémás volt vele az együttműködés. A polgármester szerint Dienes már 2007-ben kilépett a helyi Fidesz-frakcióból, azóta hivatalosan független képviselő.

Dienes felesége, Dienesné Hernyák Szilvia jelenleg a Jobbik helyi szervezetének alelnöke, Dienes Attila azonban saját állítása szerint nem tagja és nem is szimpatizánsa a Jobbiknak, csupán "érdeklődőként" volt jelen a párt lakossági fórumán. Szabó András is megerősítette az [origo]-nak, hogy a férfi sosem nevezte magát jobbikosnak az önkormányzatban, de azt kétkedve fogadta, hogy szimpatizáns se lenne.