Fagyasztott csirkével vertek meg egy postást Jászberényben

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Kórházba kellett vinni azt a postást, akit csütörtökön délelőtt fejbe vert egy nő egy fagyasztott csirkével Jászberényben. A Független Hírügynökség úgy tudja, hogy valamin összevitatkozott a nő és a postás, aki éppen ajánlott küldeményt vitt neki. Egyelőre nem tudni, min veszekedtek. A postás alá akarta íratni a papírokat a nővel, aki eközben vehette elő a fagyasztott csirkét, amellyel aztán többször is megütötte a postást. A kézbesítő összeesett, vérzett a feje, ekkor mentőt hívtak hozzá a szomszédok. Úgy tudni, elvesztette az eszméletét is, kórházba szállították. A Szoljon.hu információi szerint a támadót bevitték a jászberényi kapitányságra, ahol kihallgatták, ellene eljárás indult.