Torgyán József is leadta a kopogtatócédulákat

Vágólapra másolva!
A csongrádi választókerületben induló Torgyán József, korábbi földművelésügyi miniszter is leadta az ajánlószelvényeket a választási bizottságnak, bár azokat még nem hitelesítették. A korábbi kisgazda pártelnök új pártja eddig öt körzetben tudta összegyűjteni a 750 kopogtatócédulát.
Vágólapra másolva!

Összegyűjtötte és leadta a választási induláshoz szükséges 750 ajánlószelvényt Torgyán József, az Orbán-kormány földművelésügyi minisztere, a Független Kisgazdapárt korábbi elnöke, de a helyi választási bizottság még nem hagyta jóvá az indulását. A politikába saját nevén futó párt, a Torgyán-Kisgazda Koalíció jelöltjeként visszatérni próbáló Torgyán a Csongrád megyei 4-es választókerületben, Csongrádon lenne egyéni képviselőjelölt.

Torgyán korábban a Délmagyarország című lapnak azt mondta, azért a csongrádi körzetben indul, mert "ennek a térségnek a zöldség- és gyümölcstermesztés európai központjává kellene válnia". Az [origo]-nak akkor nyilatkozó helyi gazdák szerint Torgyánnak van némi támogatottsága a kistérségben, több korábbi kisgazda csoport is szimpatizál vele a környéken.

Torgyán pártjának eddig öt képviselőjelöltje adta le a kopogtatócédulákat, közülük három indulását hagyták jóvá a választási bizottságok. Mivel öt különböző megyében indulnak, a párt egyelőre nem állíthat egyetlen területi listát sem.