Végnapjaiban lett bőkezű több munkatársával Hagyó

Vágólapra másolva!
2009 második felében, utolsó főpolgármester-helyettesi hónapjaiban is a korábbinál értékesebb szerződéseket kötött Hagyó Miklós irodája két olyan munkatárssal, akik azóta gyanúsítottak lettek a BKV-ügyben. Az egykori főpolgármester-helyettes azt mondta, a részletekre nem emlékszik, mert rengeteg szerződés ment át a keze alatt, de állítása szerint a jogászok láttak minden papírt az aláírás előtt.
Vágólapra másolva!

Az utóbbi hetekben a BKV-ügy gyanúsítottaiként ismertté vált Horváth Éva és Lelovics Ottó éveken át Hagyó Miklós bizalmasai voltak, és megbízási szerződéssel többször, hosszabb-rövidebb ideig dolgoztak az egykori főpolgármester-helyettesnek. A legtöbbet mindketten 2009 második felében keresték. Hagyó korábbi irodája, a Városüzemeltetési és Vagyongazdálkodási Főpolgármester-helyettesi Iroda mindkettejükkel júniusban kötött szerződést, a megbízás 2009. december 31-éig szólt.

A szerződések szerint mindketten bruttó 5 500 000 forintot kaptak munkájukért, vagyis havonta átlagosan 916 000 forintért dolgoztak - ez jóval több, mint a korábbi szerződéseik szerint havonta nekik járó összeg. A teljes összeget végül nem kapták meg, mert Hagyó irodája, az MSZP fővárosi koalíciós szakítása miatt novemberben megszűnt. Horváth Éva végül 3 950 000 forintot, Lelovics Ottó pedig 5 025 000 forintot kapott meg a Fővárosi Önkormányzat honlapján szereplő adatok szerint.

Az [origo] megkérdezte a fővárosi önkormányzat sajtóosztályát, miért emelkedtek tavaly ennyivel a megbízásokért járó összegek. A Városháza szerint Hagyó "saját stábjának megválasztásáról, azok foglalkoztatásáról, bérezéséről a jogszabályi rendelkezések betartása mellett, saját maga dönthetett". Volt egy köztisztviselői létszámkerete és egy megbízási kerete, utóbbi elköltését maga határozta meg. Ezért szerintük a kérdésre érdemi választ Hagyó tudna adni.

Hagyó Miklós az [origo] megkeresésére azt mondta, jogi koordináció és a főjegyzői hivatal egyetértése nélkül soha nem írt alá szerződést. A felhasználható keretét a közgyűlés szavazta meg, és a konkrét szerződésekre nem emlékszik, mert több tízezer okirat ment keresztül a hivatalán - mondta. Hozzátette, a működést a főváros ügyosztályai rendszeresen ellenőrizték, szerinte mindig mindent rendben találtak.

Két munkahely, egyszerre

A főpolgármester-helyettes mellett szóvivőként dolgozó Horváth Évát Hagyó irodája először 2007 decemberében bízta meg kommunikációs szakértői feladatokkal, 2009 végéig összesen háromszor kötött vele szerződést ugyanerre a feladatra. A szóvivő előbb havonta, körülbelül bruttó 400 000, majd 165 000, legvégül 916 000 forintot kapott.

Tavaly derült ki, hogy Horváthot a BKV-nál is alkalmazták, a rendőrség szerint 2008 februárja és 2009 szeptembere között vett fel a BKV-tól összesen 24 millió forint munkabért, prémiumot és jutalmat úgy, hogy azért ténylegesen nem végzett munkát. Végül Kocsis István BKV-vezérigazgató menesztette. Az ügy miatt bűnsegédként elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsítják. Horváth korábban tagadta, hogy csupán látszatmunkát végzett volna a BKV-nál, a Figyelőnek boszorkányüldözésnek nevezte az ellene felhozottakat.

Horváth Évát Balogh Zsolt, a közlekedési cég korábbi megbízott vezetője, a Magyar Nemzetnek adott interjújában - amelyben a Hagyónak Nokia-dobozban állítólag átadott 15 millió forintról is beszélt - úgy írta le, mint azt a személyt, aki a BKV-nál a politikus érdekeit menedzselte, Balogh szerint minden apró szervezeti és személyi döntésről egyeztetnie kellett vele, és sokszor a nevében osztott utasításokat neki. Hagyó Miklós pénteken nyilvánosságra hozott, a BKV-ügyeket vizsgáló fővárosi bizottság kérdéseire adott válaszaiban viszont azt írta, Horváth Évát soha nem kérte meg, hogy utasításait vagy kéréseit közvetítse a BKV vezetése felé.

Horváth Éva korábban, többek között a négyes metró építését irányító DBR igazgatóság sajtósa volt - a Figyelőnek azt mondta, így ismerte meg Hagyót is -, de 2006-ban az Indexnek még a Schmuck Andor vezette Tisztelet Társasága sajtófőnökeként nyilatkozott. Hagyó Miklós, a Magyar Narancs róla készült protréja szerint Schmuck közeli barátja, a politikus azt mondta a lapnak, még 1999-ben mutatta be őket egymásnak Fásy Ádám műsorvezető. Hagyó lett 2000-ben a Schmuck szervezte Szövetség az Európai Magyarországért mozgalom szóvivője, és együtt vezettek egy motorsportszövetséget.

Sportszakmai segítség

Schmuckhoz Lelovics Ottónak is köze volt, az egykori kommunikációs szakértő ugyanis, az MTI archívuma szerint 2000-ben még Schmuck egyik sajtótájékoztatójának kapcsolattartója volt. A kilencvenes években pedig az MSZP és az MSZDP sajtóreferenseként is dolgozott. Czeglédy Gergő, Hagyó irodájának korábbi vezetője az [origo]-nak azt mondta, régóta ismerte egymást Lelovics és Hagyó. Az is előfordult, hogy Lelovics elkísérte Hagyót valamelyik nagyobb túrájára.

Lelovicsot először 2006 nyarán bízta meg kommunikációs szakértői feladatok elvégzésével Hagyó. 2009 végéig összesen négyszer kötött vele szerződést. A négy különböző szerződés szerint munkájáért, a különböző időszakokban havonta, körülbelül bruttó 420 000, 630 000, 140 000, végül pedig 916 000 forintot kapott.

Az első három alkalommal, Horváth Évához hasonlóan kommunikációs szakértőként dolgozott - szerveznie kellett Hagyó nyilvános szerepléseit, megírta a beszédeit, és gondoskodott "nyilatkozatainak megfelelő interpretálásáról". A negyedik, legjobban fizetett megbízás Hagyó "sportszakmai tevékenységével kapcsolatban, szakértői és tanácsadói feladatok ellátása" volt.

Utóbb a BKV-ügyben felbujtóként elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsították meg, a rendőrség szerint szükségtelen szolgáltatásokra vonatkozó szerződések megkötésére vette rá a BKV vezetőit, több mint 20 millió forint értékben. Lelovicsról Hagyó a fővárosnak szóló levelében azt írta, nem adott neki semmilyen feladatot arra, hogy a BKV vezetőségénél, képviseletre felhatalmazott személlyel felvegye a kapcsolatot, vagy megbeszélést folytasson, legfeljebb beszédeihez, interjúihoz kért vagy kérhetett háttéranyagokat.

Lelovicsot Balogh Zsolt is említette a Magyar Nemzetnek adott interjújában. Azt mondta róla, a Nokiás dobozba tett összeget az ő szobájában adta oda a Hagyónak, igaz, szerinte Lelovics Ottót erre az időre kiküldték az irodából.

Az [origo] a szerződéseivel kapcsolatban telefonon kereste Lelovics Ottót és Horváth Évát is, de egyiküket sem sikerült elérnünk.

Számítógéppel és anélkül

A volt főpolgármester-helyettes irodája Horváth Éván és Lelovics Ottón kívül másokkal is kötött megbízási szerződést. Köztük volt Czeglédy Gergő, a korábbi irodavezető, aki ezt megelőzően köztisztviselőként is dolgozott az irodán.

Czeglédy - aki jelenleg a III. kerületi MSZP-szervezet vezetője és a Közlekedési Minisztérium tanácsadója - 2006 végétől 2008 márciusáig dolgozott irodavezetőként, ekkor köztisztviselőként alkalmazták - közölte az [origo] kérdésére a Városháza sajtóosztálya. Később egy megbízási szerződést kötött vele Hagyó irodája, "Hagyó Miklós tevékenységével kapcsolatos szakpolitikai feladatok ellátására". A megbízatás a 2008 áprilisa és a 2009 júniusa közötti időszakra szólt, összesen bruttó 2 550 000 forintért, a főváros honlapján szereplő adatok alapján. Czeglédy szerint a megbízatás időtartamát valószínűleg hibásan rögzítették, valójában csak 2008 nyaráig dolgozott megbízással.

Az [origo]-nak azt mondta, Hagyó Miklóssal még Molnár Gyula XI. kerületi polgármester, akkori budapesti elnök 2006-os kampánystábjának tagjaként ismerkedett meg, és Hagyó ezután kérte meg, hogy vezesse az irodáját. A kapcsolatuk munkakapcsolat volt, nem szoros bizalmi viszony - mondta. Irodavezetőként a feladata adminisztratív jellegű volt, állítása szerint este kilenckor még aktakupacok között ült. A köztisztviselői posztról akkor távozott, amikor 2008 elején a III. kerületben MSZP-elnökké választották.

Ezzel a pozícióval szerinte nem összeférhetetlen, hogy néhány hónappal később megbízási szerződéssel visszatért Hagyó irodájához. Czeglédy kérdésünkre azt mondta, ekkor már gyakorlatilag külsősként dolgozott, ugyanis a városépítészeti szakmai anyagok előkészítésében segédkezett, nem volt a Városházán irodája, számítógépe vagy telefonja. A fővárosi megbízatása 2008 júniusában járt le.

Czeglédy azóta dolgozott a környezetvédelmi és a közlekedési tárcánál is főosztályvezető-helyettesként, majd politikai tanácsadóként. A III. kerületi MSZP-szervezet elnöksége mellett tagja a Gyurcsány Ferenchez kötődő Magyar Progresszív Társaság Platform elnökségének is, és összesen öt állami, fővárosi vagy önkormányzati tulajdonú cég felügyelőbizottsági, illetve igazgatósági tagja.