Jól hajrázott az MDF és az LMP - lezárult a jelöltállítás

Vágólapra másolva!
Keményen hajrázott az MDF és az LMP, valószínűleg mindkét párt képes lesz 20 területi listát állítani. Összejöhet az országos lista a képviselőkkel dacoló Seres Mária mozgalmának is. Várhatóan indul a választáson a botrányos kijelentéseiről elhíresült Molnár Oszkár edelényi polgármester és a terrorizmussal gyanúsított Budaházy György. A Realista Párt egy jelöltet sem tudott állítani, az Internetes Demokrácia pártja pedig három jelöltjét próbálta elsütni 28 helyen. Pénteken 16 óráig adhatták le ajánlószelvényeiket az országgyűlési választásokon induló jelöltek.
Vágólapra másolva!

Pénteken délután 16 óráig adhatták le ajánlószelvényeiket azok a politikusok, akik egyéni képviselőjelöltként akarnak indulni az áprilisi választásokon. A jelöltséghez legalább 750 érvényes kopogtatócédula kell.

A Fidesz, az MSZP és a Jobbik már rég végzett a jelöltállítással, ennek a három pártnak mind a 176 választókörzetben lesz jelöltje. Több kis párt és magányos farkas azonban még mindig küzd azért, hogy minél több jelöltje legyen. Az MSZP-nek megvan minden megyei listája is, a párt összesen 632 egyéni és listás jelöltet indít a választásokon. A Fidesz még csak 11 megyei listát adott le, a Jobbiknak még 5 hiányzik a 20-ból.

A legnagyobb küzdelmet az MDF és az LMP folytatta. A közvélemény-kutatások szerint a három nagy párt mellett a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékos küszöb átlépésére ez a két párt esélyes, de komoly nehézségeik akadtak az ajánlószelvények gyűjtésével.

20 listát állít az MDF és az LMP

A péntek délután 4 órás állapot szerint 98 MDF-es jelölt adta le az ajánlószelvényeket, néhányuk indulását azonban még nem hagyta jóvá a helyi választási bizottság. Az MDF év elején szövetséget kötött az SZDSZ-szel, de a szövetség nyilvánvalóan kudarcot vallott, a 85 jelölt között mindössze 11 olyan van, aki a két párt közös jelöltje (az SZDSZ-es John Emese indulását a választási bizottság elutasította), illetve ketten a Szabolcs megyei Összefogás Megyénkért nevű szervezet jelöltjei. Az MDF mindenhol képes lehet területi listát állítani, ami azért fontos, mert az ezekre leadott szavazatok alapján van a legnagyobb esélye arra, hogy bejusson a parlamentbe.

Korábban kérdéses volt, hogy az MDF képes lesz-e Budapesten a listaállítása. Múlt szombaton még csak öt MDF-es jelölt adta le a szükséges 750 kopogtatócédulát, de közülük négyen MDF-színekben induló SZDSZ-esek voltak, akik a listaállítás szempontjából nem számítanak. Péntekre azonban már 9 MDF-es adta le a szelvényeket. Egyikük, a Kőbányán (Budapest 14. választókerület) induló Győri Dénes eredetileg SZDSZ-es közös jelölt volt, de a kopogtatócédulákat már csak MDF-es jelöltként adta le.

Az LMP 93 jelöltet tudott állítani. Területi listát még csak három megyében állított, de már mindenhol elegendő számú jelöltjük van ehhez. A párt Budapesten a legerősebb, 32 körzetből 26-ban van jelöltjük, és már minden megyében sikerült legalább egy egyéni jelöltet állítaniuk. Az LMP a legrosszabbul Fejér megyében állt, de a választási iroda honlapja szerint már ott is sikerült három körzetben jelöltet állítani, vagyis a párnak meglehet a 20 területi listája.

Irreális reálisták

Több kisebb párt vagy szervezet is próbálkozott az indulással. A képviselői költségtérítések átalakításáért 600 ezer aláírást összegyűjtő Seres Mária civil mozgalma 26 jelöltet tudott állítani, ott van köztük maga Seres is, eddig 14 jelölt indulását hagyták jóvá. A mozgalomnak - ha jóváhagyják a jelöltjeiket - lehet országos listája is, mert nyolc megyében már állíthatna területi listát. Ez többek közt azzal jár, hogy tagot delegálhat az Országos Választási Bizottságba.

Az MCF mindössze egyetlen jelöltje, a párt elnöke, Kolompár Orbán tudta összeszedni a szükséges számú kopogtatócédulát. A Realista Párt nevével ellentétben 0 jelöltet tudott állítani. Az 1998 és 2002 közt a parlamentben is jelen lévő MIÉP 9 jelöltje adta le a kopogtatócédulákat, a Munkáspárt 17 körzetben tud jelöltet állítani.

Torgyán József neve már 7 embernek ért jelöltséget. Az Orbán-kormány legendás földművelésügyi minisztere nevén futó párt 7 jelöltje adta le a kopogtatócédulákat, igaz, még csak hármuk indulását hagyta jóvá a helyi választási bizottság. Lesz két jelöltje Torgyán régi pártjának, a Független Kisgazdapártnak is.

Összegyűjtötte az induláshoz szükséges ajánlószelvényeket az edelényi polgármester. Molnár Oszkár, jelenleg fideszes képviselő, de a párt nem indítja, mert tavaly ősszel több botrányos kijelentése is nyilvánosságra került. Többek között azt állította, tud olyan cigányasszonyokról, akik szándékosan ártanak magzatuknak. Molnár egyik ellenfele Horváth Aladár roma jogvédő lesz, szintén független jelöltként. Független jelölként indulhat Budapesten a terrorizmussal gyanúsított, ezért előzetes letartóztatásban lévő Budaházy György.

Az SMS Demokraták nem tudtak jelöltet állítani, az Internetes Demokrácia pártja pedig teljesen újszerű megoldással rukkolt elő: 28 helyen adott le 3 ember nevében kopogtatócédulákat, de eddig 23 helyen elutasították jelöltjeik indulását.

Mikor lesz biztos, hogy ki indulhat?

A törvény szerint a választási bizottságoknak a jelölteket a kopogtatócédulák leadását követő három napon belül kell nyilvántartásba venniük, vagy elutasítaniuk. A péntek délutáni határidőig leadott ajánlószelvények alapján tehát a bizottságoknak legkésőbb hétfő délutánig kell határozniuk, hogy a jelöltek indulhatnak-e. Az esetleges elutasító határozatok ellen három napon belül, vagyis jövő csütörtökig lehet fellebbezni. A kifogásról a területi, illetve országos választási bizottság, vagy a bíróság három napon belül dönt, vagyis jövő vasárnapig végleg eldől, kik indulhatnak egyéni jelöltként.

Mire jók a listák?

A pártok hétfőn délután négyig jelenthetik be területi listáikat is. Egy párt akkor jogosult területi listát állítani, ha egy megyében vagy a fővárosban az egyéni választókerületek negyedében, de legalább két körzetben egyéni jelöltet tudott állítani (Budapesten 8, Pest megyében 4, Borsodban 3, a többi megyében pedig csak 2 jelölt szükséges a listához). A választók az egyéni jelöltek mellett a területi listára is szavazhatnak.

A területi listákról összesen 152 mandátumot lehet megszerezni (Budapesten 28, Nógrádban csak 4 helyet osztanak ki). Ezeknek a listás szavazatoknak az összesítéséből derül ki az is, hogy egy párt megszerezte-e a választók öt százalékának támogatását, vagyis bekerülhet-e a parlamentbe. Ha egy pártnak nincs egy megyében országos listája, akkor az ott élők nem tudnak arra a pártra szavazni, az ötszázalékos eredményhez pedig a többi megyében kell több szavazatot szerezni.