Tagadja a Jobbik, hogy gárdisták állták volna romák útját

Vágólapra másolva!
Romák szerettek volna bejutni a Jobbik hajdúhadházi fórumára vasárnap, azonban gárdista egyenruhás férfiak megakadályozták ezt - közölte egy helyi roma szervezet vezetője. A Jobbik szerint azonban a gárdisták csak a színpad körül álltak, részt vettek romák a rendezvényen és egy bekiabáló volt, aki "fasisztáztott".
Vágólapra másolva!

A betiltott magyar gárda egyenruháját viselő emberek magakadályozták, hogy a helyi romák bejussanak a Jobbik hajdúhadházi választási nagygyűlésére vasárnap - közölte Lakatos Zsolt Bátor, a helyi roma civil szervezet vezetője. Tájékoztatása szerint mintegy tízen szerettek volna bemenni a gyűlésre, amelynek előadója Szegedi Csanád, a Jobbik európai parlamenti képviselője és a párt helyi képviselőjelöltje volt.

A roma szervezet képviselői kérdéseket akartak feltenni a fórumon azzal kapcsolatban, milyen elképzelései vannak a pártnak egy olyan településen, ahol nagyszámú roma lakosság él - mondta Lakatos Zsolt Bátor. Szavai szerint gárda-egyenruhás férfiak állták útjukat, és közölték, hogy az egyébként plakátokon nyilvánosnak hirdetett rendezvény zártkörű, oda "cigányok nem mehetnek be".

A helyi roma vezető szerint atrocitásra nem került sor, de később megpróbáltak bejutni a Jobbik hajdúböszörményi nagygyűlésére is, azonban oda sem engedték be őket. Az ügyről értesítették a helyi választási irodát - mondta Lakatos Zsolt Bátor.

Jobbik: csak fasisztázás volt

Dúró Dóra, a Jobbik szóvivője az [origo] megkeresésére kijelentette, hogy "semmi ilyen nem történt", mint amit a helyi roma szervezet állít. Dúrónak azt mondta a szabadtéri rendezvényen résztvevő Szegedi Csanád, hogy "voltak cigányok is a rendezvényen". Szerinte egyetlen bekiabáló volt, aki az utca túloldaláról "fasisztázott".

A gárdisták nem állták útját senkinek, csak a színpad körül álltak - mondta Dúró Szegedire hivatkozva. Hozzátette, hogy mindannyian a Gárda új egyenruháját viselték. Szerinte rendőrök is voltak a rendezvényen, így bárki a segítségüket kérhette volna, ha jogsértést észlel. Atrocitás a Jobbik szerint sem történt a rendezvényen.