Tizenöt évre ítélték a horogkeresztes gyilkost

Vágólapra másolva!
Első fokon tizenöt év fegyházbüntetést rótt ki a bíróság arra a nemzetiszocialista eszméket valló fiatal férfira, aki tavaly áprilisban különös kegyetlenséggel meggyilkolta barátnőjét. A férfi beismerő vallomást tett, azt mondta: féltékenységből ölt. Az ítélet nem jogerős.
Vágólapra másolva!

Tizenöt év fegyházbüntetésre ítélte a Bács-Kiskun Megyei Bíróság csütörtökön első fokon azt a 23 éves férfit, aki tavaly áprilisban Kalocsán, különös kegyetlenséggel megölte a barátnőjét, majd hátára késsel horogkeresztet metszett, és egy horogkeresztes zászlóval letakarta a holttestet. A férfi a gyilkosság után éjjel elment az apjához, akivel közösen a rendőrségre ment, és feladta magát.

A bíró nem vette figyelembe enyhítő körülményként, hogy a nemzetiszocialista eszméket valló, hentes szakképzettségű férfi tette elkövetésekor súlyosan ittas volt, mert ezt az állapotot maga idézte elő. Az ítélet indoklása szerint a gyilkosság indítéka a vádlott féltékenysége volt, de az elkövetés módjára hatással volt a férfi ideológiai beállítottsága. A férfi számítógépén a nemzetiszocialista és náci eszméket tartalmazó oldalak találtak a nyomozók, és a bíróság szerint egy nemzetiszocialista eszméket valló társasággal is kapcsolatot tartott.

A vádlott még 2009-ben részletes beismerő vallomást tett, amelyben elmondta, hogy közel került a nemzetiszocialista eszmékhez, és később csatlakozott a Magyar Gárdához. A betiltott szervezet tagjává avatták 2008 márciusában a Hősök terén. Vallomásában azt mondta: csak a gyilkosság elkövetése után tudatosult benne, hogy a bűncselekményt Hitler születésnapján, április 20-án követte el. A bíróság előtt tett részletes vallomásában ismét vállalta szélsőjobboldali nézeteit, de azt mondta: a gyilkosság elkövetésekor a féltékenység vezérelte.

Az ítélet nem jogerős, mert az ügyész súlyosbításért, a védő enyhítésért nyújtott be fellebbezést. Másodfokon a Szegedi Ítélőtábla fogja tárgyalni a bűnügyet.