Közéleti szereplők nevében próbál rendőröket befolyásolni egy ismeretlen

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Közéleti szereplők nevében próbál valaki nyomozásokat befolyásolni úgy, hogy rendőri vezetőknek telefonál - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) csütörtökön. Az utóbbi időben több telefonhívás érkezett a BRFK egyes szerveihez. A telefonáló közéleti személyiségként mutatkozott be, és arra kérte a vezetőket, hogy folyamatban lévő büntetőeljárások kimenetelét befolyásolják ismerőse javára. A rendőrség közleménye szerint a megkeresett vezetők megtagadták a kérések teljesítését. A telefonhívások miatt a rendőrség eljárást indított ismeretlen tettes ellen befolyással üzérkedés miatt, a budapesti rendőrfőkapitány pedig körlevélben figyelmeztette a rendőri vezetőket, hogy fel kell készülni ilyen és ehhez hasonló provokációkra.