Pénzhiány miatt nem szállítják el a fóti szemetet

Vágólapra másolva!
Tavaly május óta nem kap pénzt a fóti polgármestertől a Fóti Közszolgáltató Kft., ezért a cég már nem szállítja el a szemetet az önkormányzati intézményekből és a közterületekről. A cég ügyvezetője szerint lehet, hogy le fogják állítani a jövő héten a gyermekintézményeket étellel ellátó központi konyhát is a pénzhiány miatt.
Vágólapra másolva!

Megszüntette az intézményi és közterületi szemétszállítást a Fóti Közszolgáltató Kft., és a jövő héten leállíthatja a központi konyha működését is, mivel tavaly szeptember óta a város polgármestere, Mádly Zsolt egyetlen fillért sem utalt át a cégnek a kötelező önkormányzati feladatok ellátására - közölte a társaság ügyvezetője, Simó Attila csütörtökön.

Simó szerint noha az ő munkáltatója nem a polgármester, hanem a fóti képviselő-testület, Mádly - túllépve a hatáskörét - tavaly májusban felmondott neki, majd szeptembertől leállította a kft.-nek járó pénzek utalványozását. Az ügyvezető szerint a döntés jogtalan volt. Simó azt gondolja: a döntés hátterében az áll, hogy a polgármester a korábbi, hasonló feladatokat ellátó, jelenleg végelszámolás alatt álló kht. visszaállítását szeretné, és Simó szerint ezért mindent megtesz a kft. ellehetetlenítéséért.

Az ügyben munkaügyi bírósági per van folyamatban - tette hozzá Simó. Szerinte az általa vezetett kft. zömmel saját forrásaiból eddig rendre kifizette 47 dolgozójának bérét, és amíg volt rá fedezet, elszállította a szemetet az önkormányzati intézményektől és a közterületekről, de a közelmúltban kénytelenek voltak leállítani a szemétszállítást. Fóton így több helyen halmokban áll a szemét a kukák mellett, vagy szanaszét hever, amire Simó szerint már az ÁNTSZ is felfigyelt.

A közszolgáltató kft. vezetője azt mondta, hogy pénzhiány miatt a jövő héten valószínűleg le kell állítaniuk a központi konyhát is. A napi 1500-1700 adagos konyháról körülbelül napi 1000 adag ételt juttatnak el a gyermekintézményekbe. Simó szerint a polgármester még azt az étkezési hozzájárulást sem utalta át a kft.-nek, amelyet a szülők még februárban befizetettek, így nincs miből főzni.

A szerdai testületi ülésen írásos felhívást osztott ki a helyzetről az ügyvezető, aki azt mondta: a polgármesterrel hiába próbált beszélni. Szerinte Mádly tavaly május óta egyszerűen nem áll vele szóba, és a telefonjaira sem reagál.