Nem húzták ki a sámlit az MDF alól

Vágólapra másolva!
Nyilvántartásba vette az MDF budapesti területi listáját az Országos Választási Bizottság. A delegáltak hosszan vitáztak, a fideszes és az MSZP-s tagok az MDF ellen szavaztak. Ha nem lett volna budapesti lista, a fővárosban nem lehetett volna az MDF-re szavazni, és a pártnak nem maradt volna esélye arra, hogy bekerüljön a parlamentbe.
Vágólapra másolva!

Van budapesti területi listája az MDF-nek, miután az Országos Választási Bizottság pénteki ülésén megváltoztatta a Fővárosi Választási Bizottság (FVB) határozatát, amelyben az FVB megtagadta az MDF fővárosi listájának nyilvántartásba vételét. A testület hosszas vita után, 4:2 arányban döntött arról, hogy helyt ad Dávid Ibolya, az MDF elnöke által benyújtott fellebbezésnek és nyilvántartásba veszi a párt budapesti területi listáját. A javaslatot az MSZP és a Fidesz-KDNP delegáltja nem szavazta meg. Az MDF budapesti listáját a hét elején elutasította az FVB, mert szerintük nem volt elég érvényes jelöltje a pártnak.

Ahhoz, hogy egy párt listát állítson Budapesten, legalább nyolc egyéni jelöltre van szükség. Az MDF-nek a lista bejelentésekor meg is volt a nyolc jelöltje, de egyikük, Csapody Miklós később kilépett a pártból. Az FVB a fideszes, MSZP-s és jobbikos delegáltak ellenszavazatával azért utasította el az MDF budapesti listáját, mert szerintük Csapody Miklóst nem lehet figyelembe venni, ezért a pártnak csak hét, a listaállítás szempontjából figyelembe vehető jelöltje van. A jelöltállítási határidejéig eredetileg 10 MDF-es jelölt adta le a kopogtatócédulákat, de kettejüket, Király Zoltánt és Slosár Gábort csak fellebbezés után vette nyilvántartásba az FVB. Őket azért nem számították jelöltnek, mert csak a budapesti listaállítási határidő után döntöttek a sorsukról.

Az MDF az OVB-nél fellebbezett a döntés ellen. Az országos bizottság csütörtöki ülésén azért nem döntött a lista sorsáról, mert meg akarták várni, hogy a Fővárosi Bíróság eldöntse, indulhat-e a párt négy egyéni jelöltje a választásokon. A Fővárosi Bíróság csütörtökön az OVB döntése előtt két jelöltnek engedélyezte az indulást, erről bővebben itt olvashat. Az OVB pénteki ülésén nyilvántartásba vette az MDF országos listáját is.

Budapesttel is nehéz lesz elérni az öt százalékot

A döntés azért nagyon fontos az MDF-nek, mert a fővárosban él a választók majdnem 17 százaléka, aki nem tudnának az MDF-re szavazni, ha nem lenne budapesti listája. A fővárosi szavazatok nélkül pedig szinte lehetetlen elérni országosan az öt százalékos parlamenti küszöböt. Az MDF már így is nehéz helyzetben van, hiszen korábban nem tudott listát állítani Somogy és Vas megyékben, a Nógrádi listát pedig az OVB csütörtökön érvénytelenítette (erről bővebben itt olvashat).

Nógrádban három MDF-es képviselőjelölt adta le az induláshoz szükséges 750 ajánlószelvényt, egyikük indulását azonban nem engedélyezte a helyi választási bizottság, egy másik jelölt pedig már azután lépett vissza, hogy jóvá hagyták indulását. A döntés ellen az MDF a Legfelsőbb Bírósághoz nyújthat be fellebbezést három napon belül. Kajdi József, a párt szakpolitikai kabinetvezetője az ülés után az [origo] tudósítójának azt mondta, fellebbezni fognak.

Ha a bíróság helyben hagyja az OVB döntését, és az MDF Nógrádban is elveszti listáját, akkor a parlamentbe jutáshoz szükséges, országosan 5 százalékos küszöb eléréséhez a többi megyében legalább a szavazatok 5,42 százalékát kell megszereznie a pártnak. Ez nem lehetetlen, bár a rendszerváltás óta csak egy példa volt hasonlóra: 1990-ben a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) csak 15 területi listát tudott állítani, mégis sikerült 6,4 százalékot (több mint 317 ezer szavazatot) szereznie.