Összeveszett a prédikáción a pap és az MSZP-s képviselő

Vágólapra másolva!
Faképnél hagyta a templomban a szerinte szégyenletes módon prédikáló katolikus papot Schwartz Béla MSZP-s képviselő. A plébános azt állítja, a szertartás után meg is fenyegette, amiért azt mondta, 2006 őszén a szocialisták "véresre verték a népet". Schwartz szerint a pap sértette meg az idős embereket, és azt ígéri, értesíteni fogja a történtekről az érseket és a püspöki kart is.
Vágólapra másolva!

Összeszólalkozott a virágvasárnapi szentmise után egy katolikus pap és egy szocialista képviselő. A Veszprém megyei Iszkáz község plébánosa, Kocsis Tamás azt állítja: a vasárnapi szentmise után Schwartz Béla, az ajkai választókerület szocialista országgyűlési képviselője megfenyegette őt. Schwartz ugyanakkor azt állítja, hogy a plébános sértette meg durván a misén az idős embereket, és ő felháborodásában távozott is a templomból.

Kocsis elmondása szerint a virágvasárnapi misén felolvasta a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Körlevelét, amihez prédikációjában hozzáfűzte, hogy a szocialistáknak csak akkor lenne erkölcsi alapjuk kérni a választók bizalmát, ha bocsánatot kérnek a 2006. október 23-án történtek miatt, és lemond a kormány. "Akkor ugyanis véresre verték a népet" - mondta a plébános, aki prédikációjában kitért a körlevél azon mondatára is, mely szerint "azt is meg kell nézni, hogy a szép ígéretek hirdetői mit csináltak eddig".

A plébános saját elmondása szerint szóvá tette a misén, hogy a szocialista kormányok tönkretették az egészségügyet, az oktatást, a gazdaságot, lényegében mindent. A plébános az MTI-nek azt is elmondta, hogy felháborítónak tartja, hogy a 85 év feletti idős embereket - akik egy életet ledolgoztak - a szocialisták csak annyira értékelik, hogy 8500 forintot ad nekik egy ajkai alapítvány, aki 86 éves, az 8600 forintot vehet át és így tovább.

A misén jelen lévő Schwartz Béla szocialista képviselő és képviselőjelölt ekkor kíséretével együtt távozott a templomból - mondta a plébános, aki állítja: Schwartz az utcán megvárta őt és megfenyegette. Kocsis Tamás szerint a képviselő azt mondta neki, hogy szégyellje magát, és a misén elhangzottaknak még következményei lesznek, ezt jelenti a veszprémi érseknek, a katolikus püspöki karnak, "sőt a pápának is".

Schwartz az MTI-nek azt mondta: igenis szégyenletesnek tartja az iszkázi plébános viselkedését, aki szerinte a prédikációában azt mondta, hogy "a 85 évesek köszöntése gusztustalan, ocsmány és erkölcstelen cselekedet". Ezzel Schwartz megítélése szerint a plébános durván megsértette az idős embereket. Azonnal távoztam a templomból és velem együtt még mások is, és valóban azt mondtam a plébánosnak a mise után, hogy szégyellje magát az ilyen prédikáció miatt - fogalmazott a képviselő, hozzátéve, hogy valóban értesíteni fogja az érseket és a püspöki kart a történtekről.