Autókat béreltek Magyarországon, majd Romániában eladták azokat egy banda tagjai, akiket a BRFK nyomozói fogtak el. A gyanúsítottak esetenként azzal magyarázták a kocsik eltűnését az autókölcsönzüknek, hogy azokat ellopták. Emiatt - a csalás és az okirathamisítás mellett - hatóság félrevezetése miatt is felelősségre vonják őket. Az autók közül négyet sikerült Romániában lefoglaltatni.

Magyarországon bérelt autókat adtak el Romániában egy tizenkét tagú banda tagjai. A feltételezett elkövetők közül öten előzetes letartóztatásban vannk - közölte hétfőn Terdik Tamás, a a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Dél-budai Bűnügyi Régió bűnügyi parancsnoka. Az elkövetők - a gyanú szerint - 2009 júniusától kezdődően Pápától Hajdúsámsonig, Egerben és több más településen 2-8 millió forint értékű autókat béreltek, amelyeket egy-két napon belül Romániába vittek, és ott értékesítettek.

A csoport nem profi bűnözőkből állt, a magyar szervező és a román eladó közötti kapcsolat jól kimutatható volt, a bűncselekmény elkövetéséhez beszervezett bérlők is a saját személyi igazolványukat, jogosítványukat használták. Az ügyben azt követően indult nyomozás, hogy tavaly nyáron több, autók bérbeadásával foglalkozó cég tett feljelentést, miszerint jól szituált öltönyös férfiak béreltek tőlük autókat, de azokat nem vitték vissza. A kereskedők igyekeztek telefonon elérni a bérlőket, ám a próbálkozások nem jártak sikerrel.

P. Mátyás, az ügy magyarországi főszervezője, a gyanú szerint folyamatosan tartotta a kapcsolatot a román féllel, aki meghatározta milyen felszereltségű, típusú autóra van szükség, és fizette a kocsik bérleti díjait is. A magyar szervező ekkor a bérlőként felhasznált embereket megfelelő ruhával látta el és a cégekhez vitte. A kibérelt kocsikat aztán társaik szállították el a román határig - mondta Terdik. A gyanúsítottak egy-egy autóért 1500-6000 eurót kaptak, ebből az összegből nekik forintban, fejenként 50-200 ezer közötti összeg jutott.

A külföldre került személygépkocsik közül a BRFK a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ segítségével négyet lefoglaltatott Romániában. A rendőrök a román társhatósággal együttműködve keresik az ügy romániai gyanúsítottjait. Terdik a gyanúsítottakról az MTI kérdésére elmondta: nem ismeretlenek a hatóság előtt, de nem ilyen jellegű ügyek miatt kerültek korábban a rendőrség látókörébe. A harmincas éveiben járó magyar szervező a rokonait, illetve kocsmai ismerőseit szervezte be a bűncselekmény elkövetéséhez. 

A parancsnok szerint az ügyben üzletszerűen, jelentős értékre elkövetett csalás, továbbá magánokirat-hamisítás miatt nyomoznak, továbbá feljelentést tettek az illetékes ügyészségnél hatóság félrevezetése miatt. Három esetben azzal igyekeztek elhárítani a cégek hívogatásait, hogy megpróbálták elhitetni velük, valójában ellopták az autókat. Az elkövetők kifigyelték, hogy egy-egy településen hol nincsenek térfigyelő kamerák, és azt állították, hogy onnan vitték el a kocsikat ismeretlenek. A hitelesség kedvéért ezt a rendőrségen is bejelentették.