Nem csap nagy zajt az országot járó Orbán

Vágólapra másolva!
Csak néhány napra előre közli honlapján Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, hogy országjáró kampánykörútján mikor hova látogat majd. A Fidesz sajtóosztálya szerint "kellő időben" adnak ki értesítést a programokról.
Vágólapra másolva!

Országjáró körútba kezdett a választásokra készülve Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, ám kampányprogramjának részleteit csak óvatosan adagolva teszi közzé honlapján. Hétfő délelőtt még csak az aznapra szervezett, pécsi, sellyei és siklósi látogatásról lehetett olvasni. Hétfő délután bekerült az eseménynaptárba a keddi és a szerdai program is, az azonban Orbán honlapjáról nem derül ki, merre jár majd a Fidesz elnöke az április 11-i választást megelőző többi napon.

Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője a Magyar Nemzet szombati számában megjelent interjúban nagy vonalakban ismertette Orbán programját, de konkrét időpontokat és helyszíneket nem említett, csak városneveket sorolt. A részletes programot a Fidesz sajtóosztálya sem közölte az [origo] érdeklődésére. Annyit írtak: "Orbán Viktor sajtónyilvános programjairól mindig kellő időben, amikor aktuálissá válik, értesítjük a média munkatársait."

Az Orbán honlapján hétfő délután megjelent információk szerint kedden lesz a Fidesz születésnapi ünnepi hangversenye a Zeneakadémián este fél nyolckor, ahol beszédet mond majd Orbán is. Szerdán az eseménynaptár szerint Hajdúböszörménybe utazik a Fidesz elnöke, ahol a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) tíz órakor kezdődő nagygyűlésén beszél majd.

Szijjártó a szombaton megjelent interjúban azt mondta: a pécsi látogatást Székesfehérvár követi majd. Amikor a látogatás időpontjáról érdeklődtünk, a székesfehérvári polgármesteri hivatal a helyi Fideszhez irányított bennünket, a helyi Fidesz irodájában pedig a párt központi sajtóosztályát javasolták, amelyik korábban már elhárította az információkérésünket.

Szijjártó szombati nyilatkozata szerint a Magosz-gyűlés után Debrecen, Nyíregyháza és Veszprém lesz az útvonal, a választást közvetlenül megelőzően pedig Szolnokra, Kecskemétre és Kerekegyházára látogat majd Orbán. Az [origo] hiába próbált érdeklődni a látogatás időpontjáról és helyszínéről a veszprémi, a nyíregyházi és a debreceni Fidesz-irodában, mindenhol a Fidesz központi irodának megkeresését javasolták csupán. A megkeresett polgármesteri hivatalok sem tudtak tájékoztatást adni: Veszprémben és Kerekegyházán is azt a választ kaptuk, hogy nincsenek pontos információik Orbán tervezett látogatásáról.

A Fidesz honlapján található naptár sem igazít el, ebben még az a két, keddi és szerdai program sem szerepel, amelyekről Orbán Viktor honlapján olvasni lehet.