"Nem lesz sok dobásunk" - az LMP fóruma Zuglóban

Vágólapra másolva!
Nem vattaembereket keres, inkább gyűrűket építene támogatóiból az LMP - derült ki a párt zuglói fórumán. A párt szavazói némi aggodalommal várják a választásokat. A csütörtöki fórumon többen is azt akarták tudni: mi a garancia, hogy valóban más lesz a politika, ha az LMP bejut a parlamentbe? A párt vezetői és jelöltjei szerint nekik azonnal végük lesz, ha elkezdenek azokra hasonlítani, akik ellen már pártjuk nevével is kampányolnak. Schiffer András listavezető szerint szándékosan kerülnek bizonyos szimbolikus témákat, mert nem akarják ezek mentén felrobbantani a pártot.
Vágólapra másolva!

"Te távol tartod a fasisztákat, én távol tartom a kommunistákat, és közben senki nem fogja kérdezni, hogy korrupt-e vagy" - magyarázta Schiffer András, az LMP listavezetője csütörtökön a zuglói Cserepesház művelődési ház termét megtöltő mintegy 60-70 érdeklődőnek, szerinte hogy működik a mai magyar politika. "Nem azért megyünk az Országgyűlésbe, hogy bármelyik leszerepelt szekértábor segédcsapata legyünk" - mondta.

Schiffer szerint ebben a rendszerben kétféle politikai magatartás alakult ki: a technokratáké, akik arra hivatkoznak, hogy a szakértők tudják, mit kell tenni, abba az embereknek nem kell beleszólniuk, illetve a populistáké, akik a "szétzilált társadalom" miatti elégedetlenséget használják ki. Az LMP ezzel szemben azt akarja bebizonyítani, hogy nem kell korrupt politikusoknál kilincselniük azoknak, akik el akarnak érni valamit, és vissza akarja adni a hitet, hogy érdemes politizálni.

"Nem igaz az, amit nemrég még mindenki biztosra mondott, hogy egy új párthoz százmilliók kellenek" - mondta Meszerics Tamás, az LMP választmányának tagja, aki szerint a párt etikai bizottsága épp csütörtökön fosztotta meg a pártot egy jelentős összegtől, mert úgy találta, nem lenne helyénvaló elfogadni az adományt. Meszerics szerint a párt csak akkor fog működni, ha lesznek emberek, akik készek részt vállalni helyi kezdeményezésekben. Ezek sikeréhez pedig az LMP teremti majd meg az intézményi feltételeket - mondta.

"Egy rendes társadalomban nem Zuschlagék alapítanak civil szervezeteket" - utalt a szerdán első fokon nyolc és fél év börtönre ítélt Zuschlag János korábbi szocialista képviselőre Schiffer, aki szerint nálunk szerencsésebb országokban vannak olyan erős egyházi és társadalmi szervezetek, amelyek képesek a pártokat befolyásolni. A listavezető azt ígérte, ha rajtuk múlik, hamarosan új jogalkotási törvénye lesz az országnak, ami garantálja majd a helyi közösségek beleszólását például a helyi szabályozási tervek módosításába.

Mi a garancia?

"Én ott voltam húsz éve a Jurta Színházban (ahol 1988. november 13-án megalakult az SZDSZ - a szerk.), ott ugyanilyen lelkesedés volt. Mi a garancia arra, hogy nem változik meg ugyanúgy?" - kérdezte egy férfi, és ezt a kérdést több más hozzászóló is felvetette. "Akkor majd négy év múlva nem gyűlnek össze a kopogtatócédulák" - válaszolta nevetve Hámori Zsolt, az LMP egyik zuglói jelöltje, utalva az ajánlószelvények gyűjtésének nehézségeire.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Schiffer, Várnai, Meszerics és Hámori - még több képért kattintson a fotóra!

"Nekünk nem lesz sok dobásunk" - mondta erre Schiffer, aki szerint az LMP-nek azonnal vége lesz, ha elkezdenek hasonulni a mai parlamenti pártokhoz. Meszerics pedig azt mondta: a párt működése, belső nyilvánossága is garancia. A választmány üléseinek jegyzőkönyvei például minden párttag (jelenleg úgy 770-en vannak) számára elérhetők egy belső rendszeren, amelyen folyamatosan folynak a belső viták is. A legutóbbi tisztújításkor szerinte a választmány fele lecserélődött, ami azt jelzi, hogy mindig vannak új emberek, akik új témákat vetnek fel.

"De fenntartható ez akkor is, ha nagyobb lesz a taglétszám?" - kérdezte egy fiatal lány. Schiffer szerint a jelenlegi formában biztos nem, és nincs ugyan a zsebében a "tuti recept", de már gondolkoznak rajta, hogy lehetne ezt megoldani, illetve hogy a parlamenti frakció hogy tud majd kapcsolatot tartani a tagsággal. A listavezető szerint amúgy sem akarnak több tízezres "vattatagságot", viszont a formális tagok mellett segítőkből és aktivistákból "gyűrűket" szeretnének a párt körül.

Szekértáborokon át

Schiffer szerint korábban sok bírálat érte a pártot, hogy lassan reagál, nem mutatja meg magát eléggé a médiában, vagy épp nem szólal meg élesen bizonyos szimbolikus kérdésekben. "Azért nem, mert vitatkozunk" - mondta a listavezető, aki szerint épp a régóta létező kulturális szekértáborokat átlépő pártot akarnak csinálni, amelyben megfér egymással "a túrkevei parasztfiú és a lipótvárosi srác" is, akik különbözőségeik ellenére egy sor fontos kérdésekben ugyanazt gondolják. "Nem tesszük meg azt a szívességet, hogy felrobbantjuk a pártot valamilyen szimbolikus törésvonal mentén" - mondta Schiffer.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

"Lehet, hogy az LMP sem lesz tökéletes, minket is le lehet cserélni" - mondta Várnai László, a párt másik zuglói jelöltje. Szerinte pártjuk nem olyan, mint a Fidesz, ahol 20 éve ugyanazok az emberek vannak a csúcson, akiktől csak úgy lehet megszabadulni, hogy "kicsukják őket Brüsszelbe". Várnai szerint mindig lesznek új emberek, akik új témákat vetnek fel: a lakhatás problémája például egy éve még nem szerepelt a párt programjában, de aztán "jött egy srác", aki felhívta a figyelmet arra, hogy nyolcezren alszanak az utcán, ami tarthatatlan, és hamarosan hangsúlyos témává vált a hajléktalanok helyzete.

A vita a zuglói fórumon az érdeklődők közt is beindult, amikor egy kisgyermekes anyuka a közoktatás siralmas állapotáról, Hámori pedig ennek kapcsán a romák szegregációjáról kezdett beszélni. Egy fiatalember szerint nem biztos, hogy erőltetni kellene az iskolai szegregáció megszüntetését, mert azzal felhígítanák az osztályokat, és akadályozhatnák a tehetségesek fejlődését. Erre az anyuka azzal vágott vissza, hogy egy gyerekközösség nem limonádé, nem lehet felhígítani, a gyerekeknek impulzusokra van szükségük, és akkor kibontakozik a tehetségük.

Az ideális iskola

Meszerics a pedagógus - de a magyar közoktatásból kiábrándult - kismama érdeklődésére azt mondta: nem állítja, hogy a zsebükben van a megoldás, de tudják, hogy változtatni kell. Ezt pedig biztosan nem a felsőoktatással kell kezdeni, hanem az alap- és középfokkal. A csökkenő gyereklétszámot szerinte nem arra kellene felhasználni, hogy bezárjanak iskolákat, hanem hogy kisebb létszámú osztályok legyenek.

Azt azonban biztosan tudják: nem tartható fent, hogy a rendszer a lehető legalacsonyabb szinten elkezd szelektálni, vagyis meg kell szüntetni az "öszvér megoldásokat", a 8 és 6 osztályos gimnáziumokat. Meszerics szerint ideáljuk egy 10-12 osztályos átfogó alapfokú képzés, amelyből nem lehet idő előtt kilépni elitiskolákba. Mérni kell a pedagógusok teljesítményét is - mondta Meszerics, aki szerint ez egyrészt a szakma megbecsülése miatt fontos, másrészt azért, hogy a szülők el tudják dönteni, melyik iskolába adják a gyereküket.