Vágólapra másolva!
Kedden jelenti be Bajnai Gordon kormányfő, hogy kiket nevez ki abba a bizottságba, amely Kenedi János történész vezetésével felügyeli majd az egykori állambiztonsági szolgálatok adattárának felülvizsgálatát. A kormányrendelet szerint az NBH-nak egy éve lesz eldönteni, mit kíván megtartani a rendszerváltás előtti adatokból, munkáját pedig civil szakértők ellenőrzik, akik mindenbe betekinthetnek.
Vágólapra másolva!

A kormány háromtagú civil bizottságot állít fel, amely felügyeli és ellenőrzi az NBH-nál őrzött mágnesszalagokon található adatok feldolgozását, majd a minősítés alól feloldott anyagok levéltárba adását - az erről szóló kormányrendelet múlt pénteken jelent meg a Magyar Közlönyben, Bajnai Gordon miniszterelnök pedig kedden jelenti, hogy Kenedi János történész mellett kiket nevez ki a háromtagú testületbe.

Bajnai február 22-én a parlamentben jelentette be, hogy Kenedi vezetésével egy szakértői bizottság felügyelheti a rendszerváltás előtti állambiztonsági szolgálatok legteljesebb ismert nyilvántartásának tartalmi felülvizsgálatát is. Az állambiztonsági szolgálatok 1972-től visszamenőleg is számítógépre vitték a fontosnak ítélt iratokat, a 18 mágnesszalagokon a hálózati személyek teljes nyilvántartása megtalálható, a megfigyelt célszemélyek nyilvántartásának egy jelentős részével együtt.

A Kenedi János által vezetett korábbi bizottság egy évig vizsgálódott a rendszerváltás előtti titkosszolgálati iratokat őrző szerveknél, jelentésüket 2008 szeptemberében adták át Szilvásy György akkori titokminiszternek. A testület munkájának egyik fontos eredménye az volt, hogy kiderült: megvannak a 2060-ig titkosított mágnesszalagok (a szalagok feltárásáról itt, a Kenedi-bizottság munkájáról pedig itt olvashat bővebben).

A kormányrendelet értelmében a mágnesszalagokról lementett adtaok titokgazdája a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) főigazgatója, így az ő felelőssége eldönteni, hogy mely adatok kerülhetnek át az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti levéltárába, illetve melyeknek kell továbbra is titkosnak maradni. A felülvizsgálat során azonban a bizottság tagjai betekinthetnek majd az iratokba, és ha úgy látják, ok nélkül akarnak titokban tartanai valamit, javaslatot tehetnek a titkosszolgálatokat felügyelő miniszternek, hogy változtassa meg a minősítést.

A kormány döntése alapján a szakértői bizottságnak idén május 15-ig hitelesítenie kell, hogy a kinyomtatott adatoka azonosak a mágnesszalagok tartalmával. Az NBH-nak és a bizottságnak jövő május 31-ig kell végeznie a hálózati személyek adatait tartalmazó, úgynevezett H adattár feldolgozásával, és eddig kell átadnia a levéltárnak azokat az adatokat, amelyeknek feloldják a titkosítását. A bizottság nyilvános jelentéssel zárja a munkáját.