Etikai eljárást indít az SZDSZ a gyanúja szerint az LMP-nek besegítő Kóka ellen

Vágólapra másolva!
Kóka János, az SZDSZ frakcióvezetője összekötők útján segítette a konkurens Lehet Más a Politika kampányát - állítja a Szabad Demokraták Szövetsége. A hírek ellenőrzésére az SZDSZ etikai vizsgálatot indít. Az LMP szerint nem igaz, hogy Kóka támogatta volna őket.
Vágólapra másolva!

Több forrásból származó információk alapján Kóka János, az SZDSZ frakcióvezetője az ajánlószelvények gyűjtésével és a párt rendezvényeinek támogatásával segítette a Lehet Más a Politika kampányát - írja az MTI a Szabad Demokraták Szövetségére hivatkozva. A párt közleménye szerint az SZDSZ frakciójának munkatársai, Balogh Erika és Kátai Gábor voltak az összekötők az LMP és Kóka között.

Retkes Attila, az SZDSZ elnöke felkérte a párt jószolgálati és etikai bizottságát, hogy a választás első fordulója után indítson etikai vizsgálatot annak kiderítésére, hogy a hírek igazak-e, és a párt frakcióvezetője valóban részt vett-e egy konkurens jelölőszervezet támogatásában.

Schiffer András, az LMP választmányi tagja és listavezetője keddi, budapesti sajtótájékoztatóján hazugságnak nevezte azt a felvetést, hogy Kóka János "több egykori embere" és több volt szabad demokrata is szerepet kapott az LMP-ben, az újságíróknak azt mondta, a felmerült segítők nevét eddig még nem is hallotta. Hámori Hanna, az LMP sajtófőnöke az MTI megkeresésére tagadta, hogy Kóka János segítette volna az LMP kampányát. Kóka János a hírügynökségnek nem kívánt reagálni az ügyre.