Vágólapra másolva!
A Központi Nyomozó Főügyészség nyomozást rendelt el a BRFK egyes tanácsadói szerződései miatt. Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány a Népszabadságnak azt nyilatkozta, hogy az utóbbi időben "sokaknak ráléptek a lábára", és emiatt próbálják őt lejáratni. Lapértesülés szerint a feljelentés a BRFK és az egyik polgárőr szövetség között létrejött szerződést kifogásolja. 
Vágólapra másolva!

Hűtlen kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyomozást rendelt el a Központi Nyomozó Főügyészség egyes, a BRFK-t érintő tanácsadói szerződésekkel összefüggésben - közölte a főügyészség szóvivője az MTI megkeresésére kedden. Fazekas Géza azt mondta, hogy ismeretlen tettes ellen indították a nyomozást.

A Népszabadság szombati számában közölte, hogy a budapesti rendőrfőkapitány szerint sokaknak jól jönne, ha őt menesztenék posztjáról. Tóth Gábor ezt amiatt nyilatkozta, hogy ismeretlenek feljelentést tettek ellene hűtlen kezelés miatt. A lap közlése szerint a feljelentő levél egyebek között azt a kérdést veti fel, hogy vajon felügyelheti-e a BKV fiktív tanácsadói szerződései és más hasonlóan nagy horderejű gazdasági bűncselekmények nyomozását olyan ember, akivel szemben felvetődhet a gyanú, hogy maga is kötött hasonló szerződéseket.

Tóth Gábor a Népszabadságnak arról is beszélt: néhány hete hallotta először a szóbeszédet, hogy bizonyos körökben a lejáratására, eltávolítására szövetkeznek. Hozzátette, hogy ez nem meglepő, mert sokaknak jól jönne, ha menesztenék. "Az elmúlt hónapokban sokaknak 'ráléptünk a lábára', sokak érdekeit sértettük. Az a meglepő, hogy csak most kezdődnek az üzengetések, a fenyegetések" - fogalmazott.

Arról nem mondott konkrétumot a lapnak, hogy kik üzengettek neki, kik fenyegették, csak annyit közölt: egyik oldalról azt vetik a szemére, hogy miért pont most kellett lecsapni erre vagy arra, a másikról azt, hogy eddig miért nem voltak ilyen határozottak. Szerinte senki nem gondolhatja komolyan, hogy az ő lejáratásával, esetleges eltávolíttatásával érdemben befolyásolni lehet egy-egy nyomozás kimenetelét, már csak azért sem, mert a nagy ügyek mind fokozott ügyészi felügyelet mellett folynak.

Más sajtóorgánumok értesülései szerint a Tóth Gábor elleni feljelentés a BRFK és az egyik polgárőr szövetség között létrejött szerződést kifogásolja. A BRFK péntek kora este honlapján nyilvánosságra hozta jelenleg érvényes megbízási szerződéseit. Ezeket - a közlemény szerint - "olyan feladatok teljesítésére kötötte, melyeket státuszok hiányában nem lehet, vagy a BRFK más módon nem tud ellátni, vagy így gazdaságosabb a feladat ellátása".