Megvizsgálja a pártok adatbázisait az ombudsman

Vágólapra másolva!
Hivatalból vizsgálatot indít Jóri András adatvédelmi biztos a pártok által vezetett választói nyilvántartások felmérésére - közölte Jóri. Az ombudsman már korábban is foglalkozott a pártok kampánycélú adatkezelésével, szerdán azonban a Barikád című lap nyilvánosságra hozott egy hangfelvételt, melyen a Jobbikot támogató lap szerint Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója beszél arról, hogy a választókról adatbázist épített ki a Fidesz, és azt használja is.
Vágólapra másolva!

"Az állampolgárok jogállamba vetett bizalmának helyreállítása" érdekében hivatalból vizsgálatot indít az adatvédelmi biztos a pártok által vezetett nyilvántartások felmérésére és azok jogszerűségének ellenőrzésére - közölte Jóri András ombudsman. Közölte azt is, hogy a kampány lezárulása után korábbi, a kérdést érintő ajánlásaival a jogalkotóhoz fordul. Ha az ajánlásait elutasítják, akkor "a biztos minden általa kifogásolt jogszabályhellyel kapcsolatban beadvánnyal él az Alkotmánybírósághoz" - közölte Jóri.

A közlemény szerint a biztos már januári ajánlásában is jelezte, hogy a pártok kampánycélú adatkezelése aggályos lehet. Ebben szó volt többek között a pártok kampánycélú adatvásárlásának visszásságaival és a szimpatizánsi adatbázisok építésének lehetőségeivel és korlátaival. Szerdán viszont újra az érdeklődés középpontjába került a téma, és "alapvető fontosságú, hogy az állampolgárok biztosak lehessenek abban, nincs olyan szervezet, amely kifejezett törvényes felhatalmazás vagy saját hozzájárulásuk nélkül politikai preferenciájukra, véleményükre vonatkozó adatokat gyűjt róluk" - áll a közleményben.

Szerdán a Jobbikot nyíltan támogató Barikád című lap hozott nyilvánosságra egy hangfelvételt, amelyen a lap szerint Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója beszél. A felvételen elhangzik, hogy a Fidesz elnökségének tudtával online adatbázist építettek ki a választók személyes adataiból és pártszimpátiájukra vonatkozó információkból, és ezeket fel is használja. A férfihang arról is beszél, hogy a pécsi időközi választáson velük szimpatizáló választók ezreinek adatait, telefonszámát ismerték, de még a nem a Fideszre szavazó választókról is tudtak információkat. A Fidesz közleményben tagadta, hogy törvénysértést követett volna el. (Minderről bővebben itt olvashat.)

Az ügyben a Fidesz csütörtökön is közleményt adott ki, hasonló tartalommal: Szijjártó péter, a párt szóvivője szerint az MSZP és a Jobbik "kétségbeesett kísérletéről" van szó a Fidesz lejáratására. A Fidesz természetesen az adatvédelmi biztos által engedélyezett módon, a jogszabályok betartásával kezeli minden esetben az adatokat - olvasható a közleményben.

Csütörtökön az MSZP több különböző sajtótájékoztatón támadta a Fideszt az állítólagos Kubatov-hangfelvétel miatt, többek között a köztársasági elnököt kérte, hogy szólaljon meg az ügyben. Még Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök is élesen kritizálta a pártot csütörtöki könyvbemutatóján.