Péntek éjfélkor véget ér az első forduló előtti kampány

Vágólapra másolva!
Péntek éjféltől kampánycsend lesz, véget ér a választások első fordulóját megelőző kampány. A választókat vasárnap reggel hat órától este hétig várják a szavazóhelyiségek. Mindenki két voksot ad le, egyrészt szavazhatnak arról, kit szeretnének a lakóhelyük szerinti egyéni választókerületben képviselőnek, a másik szavazatukat pedig valamelyik párt területi listájára adhatják.
Vágólapra másolva!

Véget ér az első forduló előtti választási kampány, pénteken éjféltől lép életbe a kampánycsend, amely vasárnap este hét óráig tart, amíg a választókörzetekben megtörténik az urnazárás. Utána újból kampányolhatnak a pártok, egészen a második fordulót megelőző péntek, április 23. éjfélig, amikor ismét kampánycsend kezdődik. A kampánycsend alatt tilos politikai hirdetéseket közzétenni, plakátokat kiragasztani, de a már közzétett reklámokat nem kell leszedni.

Pénteken délután négy óráig lehet kérni igazolást, ha valaki nem a lakóhelyén akar szavazni, hanem másik választó kerületben. Erről igazolást - a választás első és második fordulójára egyaránt - személyesen vagy meghatalmazott útján lehet kérni. Szintén péntek délután négy óráig lehet megtekinteni a polgármesteri hivatalokban az első fordulóban szavazásra jogosultak névjegyzékét. A korábbiaktól eltérő szabály, hogy ha valaki igazolást kért - akár az első, akár a második, akár mindkét fordulóra -, a második fordulóban csak akkor szavazhat, ha az első forduló abban a választókerületben, ahol szavazott vagy szavazhatott volna, nem volt eredményes. (Korábban előfordulhatott, hogy az igazolás alapján a választópolgár szavazott egy választókerületben, ahol eredményes volt a voksolás, így nem tartottak második fordulót, viszont a lakóhelye szerinti másik választókerületben is leadta a szavazatát a második körben.)

Vasárnap reggel 6 órától 19 óráig lesznek nyitva a szavazóhelyiségek, ez alatt kell leadni a szavazatokat. A voksoláshoz a választópolgárnak igazolnia kell személyazonosságát, ezt vagy a lakcímét is tartalmazó személyazonosító igazolvánnyal, vagy pedig lakcímkártya és mellette személyazonosító igazolvány, illetve útlevél, vagy 2001. január 1-jét követően kiállított vezetői engedély bemutatásával. A lejárt okmányokat nem fogadják el. Azok a választópolgárok, akik betegség vagy más ok miatt nem tudnak megjelenni a szavazóhelyiségben, mozgóurna útján adhatja le voksát, ezt előre igényelni kell.

A választópolgárok két, biztonsági elemekkel ellátott szavazólapokon - amelyen nevük, illetve semmilyen, a szavazóra vonatkozó azonosító nem szerepelhet - voksolnak. Az egyik szavazólapon - a választókerületben indulók közül kiválasztható - egyéni jelöltre, míg a másik lapon az induló pártok listájára adhatják le szavazatukat. Mivel nem minden párt tudott listát állítani valamennyi megyében, illetve a fővárosban - összesen 20 területi lista van -, nemcsak az egyéni jelöltet tartalmazó lapok, hanem a listás szavazólapok is eltérőek, így a választható listák száma változó a szavazólapon az egyes megyékben.

Az Országgyűlésbe összesen 386 képviselő jut be, közülük egyéni választókerületből 176-an, míg 152 mandátum a területi lista alapján, 58 pedig az országos lista alapján dől el. Az országos listán adható mandátumok az első fordulóban a jelöltekre és a területi listára, vagyis valamelyik pártra leadott töredékszavazatok összesítése alapján dőlnek el.

Az egyéni jelöltre adott szavazásnál az első fordulóban akkor lesz érvényes a választás, ha a választópolgárok több mint fele elmegy szavazni. A választás akkor érvényes és eredményes is, ha valamelyik jelölt megkapja a leadott szavazatok több mint felét. Ebben az esetben a jelölt megszerzi a mandátumot, így itt nem is kell második fordulót tartani.

Ha a választópolgárok kevesebb mint a fele megy el szavazni, akkor a szavazás érvénytelen, és második fordulót tartanak, amelyben minden, az első fordulóban induló jelölt újra indulhat. Ha érvényes a voksolás, de nem eredményes, mert egyik jelölt sem kapta meg a szavazatok több mint felét, akkor is tartanak második fordulót. Ezen viszont csak azok indulhatnak, akik az első fordulóban megszerezték a szavazatok legalább 15 százalékát, de a három legtöbb szavazatot kapott jelölt mindenképpen indulhat. A második forduló érvényességéhez már elég, ha a választásra jogosultak több mint negyede szavaz, és az a jelölt lesz képviselő, akire a legtöbb szavazatot adták le.